Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mama

, 764 olvasás, aranytk , 7 hozzászólás

Megemlékezés

Mama - kisgyerekként így szólítottalak,
s ma sírodnál keresem gyengéd szavad.
Mily rég volt, mikor estek sötétje alatt
meséltél, s melléd bújva hallgattalak…

Szú rágta, százéves bútoraink mögött
neszek, árnyak tanyáztak, s mi szöszmötölt,
azt csak félelmem szülte - éjbe költözött
csend surrant a végtelen percek között.

Gerendák őrizték felettünk az álmot,
a kályha meleg volt, takarónk kártolt,
rojtos szőnyeg fedte padlónkon nyikorgott
nyomorunk - mégse gondoltad, hogy kár volt.

Téli reggelek jégvirágos ablakát
fehérre festett spaletták takarták,
s a hajnali fények szeretve karcolták
ébredésünkbe a remény árnyékát.

Születni, élni, s halni becsben - ez a cél.
Hittél, szerettél, sírtál és nevettél.
Voltál bölcső, otthon, s volt, mikor temettél.
Mama - felnőttem… s te messzire mentél.

Megjegyzés: 2011. szeptember 22.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: aranytk
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 21
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 34
Jelenlévők:
 · Kócos


Page generated in 0.0395 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz