Hosszú ez az út, nem látom a végét.
Sötét a vízpart, de nyugodt és békés.
Lassan lélegzem, csak a cipőm koppan,
Ma éjjel egymagam, sétálok itt halkan.
Akkor most tombolj ég, ki villámokat ölt,
Szólj hát neki és hozd nekem őt!
Beszédes a táj, és beszél a szél,
Szinte már énekel, annyira szép.
Énelkel a víz, és rajta a fény,
Varázstáncát járja, mit vele a tér.
Akkor gyerünk felhő! Ki a szél hátán nőtt,
Menj el érte, s hozd nekem őt.
Kitárnám karom, mondhatnám gyere táj,
Csak én vagyok, emlékszel-e rám!?
Hoztam elméket, neked is hoztam,
Magamból és belőle, boldog voltam.
Gyerünk most, gyerünk édes szerelem!
Rohanj hozzá gyorsan és hozd ide nekem!
Loptam emléket, tőled is loptam.
Mindenből kicsit, mert kellett tudtam.
És kaptam álmot, édes álmot,
Mit isten és ember már ezerszer látott.
Csak gyerünk, gyerünk már! Ne sírj édes szerelem!
Rohanj hozzá gyorsan és hozd őt el nekem!
És a táj megdermed, mint ha nem is élne,
Fáradt akár én, és már aludni térne.
Csak a szél simítja arcom, száll a ruhámon át,
Csak a víz énekel most, énekli halk dalát.
Könnyben úszik nehéz szemem, ó ne sírj drága szerelem,
Menj el érte éjjel, és hozd őt vissza nekem.
Megjegyzés: Ez egy régi versem úgy 2001 környékéről. Akkoriban romatikusabb lélek voltam mint most. Küldöm nektek szeretettel.
Online látogatók:
Látogató: 62
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11 
Összes: 74
Jelenlévők:
