Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Esély - II. rész

, 588 olvasás, P.Palffy_Julianna , 10 hozzászólás

Ezek vagyunk

    – Kussojjá má'! – sziszegte a fogai között Ajakos Béci, és hogy nyomatékot is adjon a szavainak, ütésre emelte a jobb kezét.
    Manci rettegve a bekövetkező fájdalomtól csukta le a szemét, és várta az elkerülhetetlen ökölcsapást. A lány érezte, hogy a félelem foszlós szélű indái egyre jobban körétekerednek és gúzsba fogják. Már nem volt időérzéke, a másodpercek is óráknak tűntek, tudata valahol elveszni vágyott egy egyre lassuló időmalom kerekén. Ajakos megmarkolta a másik kezével a lány haját, és durván megrázta. Mancit a millió tűszúrásnyi fájdalom magához térítette, és az utolsó csepp akaraterejével küzdeni kezdett az elkerülhetetlen ellen.

    Arra persze nem számított senki, hogy Béci meglendített keze megáll majd a levegőben fél úton, mintha betonfalnak ütközött volna. A beindult fiú hitetlenkedve fordult a karját megmarkoló kéz tulajdonosa felé, miközben folytatta volna a megkezdett mozdulatot. Karja azonban mozdulatlan maradt akaratától függetlenül.
    – Mi van suttyókám, neked is kellene egy kis bibizés? – köpte Balázs felé – akkor várj a sorodra, mert én jöttem előbb! Csak nem hagyom ki ezt a fájin falatot! – rekegte Béci röhögve, s mozdult vissza az sarokba szorított lányhoz.
    – Ha bibizni támadna kedvem ahogy te hívod ezt a fertelmes viselkedést – felelte Balázs teljes nyugalommal a hangjában –, biztosan nem hozzád fordulnék tanácsért, hogy hova, kihez és mikor menjek. Az lenne a javaslatom – folytatta még mindig fojtott, de nyugodt hangon –, hogy hagyjuk a lányt hazamenni. Mára elég volt a szórakozásból, holnapra pedig biztos meggondolod magad. Most elmehetsz anélkül, hogy eltörjem a karodat – fejezte be Balázs úgy a mondókáját, hogy Ajakos Bécinek egy cseppnyi kétsége nem maradhatott afelől, komolyan is gondolja amit mondott.
    – Na nehogy má'! Majd éppen egy ilyen úri köcsög fogja megmondani nekem, hogy mit tegyek!– vagánykodott továbbra is Ajakosék nem sok ésszel megáldott gyereke.
    – Nem ismétlem meg, figyelj jól –, engedd el a lányt, és akkor én is elengedem a karodat.

    Manci abban a pillanatban, ahogy Béci ujjai kisiklottak a hajából, átbújt a fiú még mindig feltartott karja alatt, és Balázs háta mögött leguggolt a fal mellé. Tépett blúzát remegő kézzel próbálta összehúzni, de didergő ujjai versenyt vacogtak a testével és nem engedelmeskedtek a lány akaratának. Végül a karjait maga előtt keresztezve takargatta szégyenét.
    Béci figyelme teljesen Balázs felé fordult amikor elengedte a szorításból, s vérben forgó szemekkel készült támadni. Balázs számított rá. Még nem volt tíz éves, amikor megismerkedett a karate sporttal. A mozgásművészet megtanította önfegyelemre, önbizalomra, és felkészítette, hogy megvédje magát. Ajakos Béci még nem tudta, hogy a mai nap a fájdalmas tapasztalások napja lesz. Előrelendített lába ugyanúgy betonba ütközött mint az ütésre emelt keze, de amit elszenvedett utána, az már igen csak sajgó érzéseket hagyott a fenekén és a lábán egyaránt. Szemvillanásnyi idő alatt került a földre. Értetlenül és bambán bámult ki a fejéből, még ordítani is elfelejtett.
    – Ha ennyi elég volt, akkor nem firtatnám tovább, hogy mit tudok még – hajolt Balázs egészen közel Berci arcához –, szerintem fogadjuk el, itt a műsor vége.
    Ajakos Béci mégsem volt annyira hülye, hogy ne fogta volna fel, itt és most nem győzhet. A nyugodt hang, a felesleges mozdulatoktól mentes, pontos ütés és hárítás, még az ő csökött agyában is összerakta, a másik fiú erősebb nála. Lélekben, testben egyaránt. Béci feltápászkodott, és a megszégyenültek görnyedt járásával eloldalgott a lépcsőház kijárata felé. Még a ruháját sem porolta le. Az első pillanatok döbbenete olyan nagy volt, hogy egészen hazáig meg sem fordult a fejében a bosszú gondolata. Csak otthon, pár üveg sör leküldése után kezdett gógyizni rajta.

    Balázs végre odafordulhatott az egész testében remegő lányhoz. Manci ugyanott guggolt ahová kimenekült Béci öleléséből, hátát az összefirkált, mocskos falnak támasztotta, és megpróbálta eltakarni a még mindig meztelen felsőtestét. Vállig érő, szőkés tincsekkel tarkított, festett vörös haja ziláltan hullott az arcába, könnyei szemfestéktől feketén csorogtak csíkokat az arcára. Balázs levette a kiskabátját és Mancira terítette.
    – Gyere, hazakísérlek. – karolta át a vállát úgy, hogy a lány ne érezze azt bizalmaskodásnak.
    – Nem mehetek haza, nem mehetek haza, így nem mehetek haza, a mostohaapám agyonver, ha meglát – ismételgette Manci szinte öntudatlanul. Lelki szemei előtt megjelent Sanca drabális alakja, és a hideg is kirázta arra a gondolatra, hogy ebben az állapotban mutatkozzék előtte.
    – Jobb megoldást nem tudok felajánlani, bár ebben az esetben elég bizarrnak tűnik, de itt lakom a másik lépcsőházban. Ha megbízol bennem, nálam rendbe hozhatod a ruhádat, és meg is mosakodhatsz. – mondta teljes természetességgel a hangjában. – Engem Kéki Balázsnak hívnak, és női életek mentése a foglalkozásom, főleg kies lépcsőházakra specializálódva. – mutatkozott be kicsit tréfásan, hogy oldja a lány szemében még ott rejtőző rettegést.
    Szücs Manci, azaz ebben a pillanatban igen emlékeztetőn a régi Szücs Annamáriára, olyan hevesen bólintott igent a fejével, hogy majdnem orra bukott. Nem látta soha ezt a fiút, de még soha nem érezte magát olyan biztonságban mint most. A torkába lassan kúszott fel valami ismeretlen szorítás, de ez egészen más volt mint a félelemé.

Megjegyzés: folyt. köv.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 323
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 352
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.294 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz