Nem tudom, hogy lesz jobb, fel kéne állni,
Nehéz a gyávából, bátorrá válni.
Nem tudom, ki vagyok, s hova tartok,
Ti nem értetek meg, csak boldogságot faltok.
Nem tudok felállni, megtörtem végleg,
A rosszabbik irányba dőlt el a mérleg.
Nem emlékszem a boldogság, lágy szavára,
Az életem bezárt egy, hideg cellába.
Nem hiszek semmi jóban, nem hiszem, hogy jobb lehet,
Megváltozni nem tudok, az életem eltemet.
Áruló szavak, hazug holnapok ringatnak keblükön,
A barátoknak púp vagyok, mindig ott vagyok a terhükön.
Elmennék, ha mehetnék, de nincs, ki elfogadna,
Nincs senki, ki házába és szívébe befogadna.
Feladtam már régen, minden kihalt bennem,
Lejárt az ideje. Új lelket kell vennem.