ablakunk alatt
ülte meg egy fekete
felhő nyírfácskánkat.
szinte földhöz szegezte,
lélegzethez se engedte,
míg fehér kérge szürkébe nem száradt.
előbb-utóbb minket is megtalál
a vasmarkos idő. köröttünk
fondorkodva jár
(már látni nyomát a szaros havon)
mit is tehetnénk ellenére?
fityiszt mutatunk alfelébe,
s szándékában megelőzve
egymást szorítjuk
szerelmesen agyon.