kifúj, sípszó, csend, levegő. szusszan a levegő az öklöm ujjainak vájatai között. ki be. rácsos a szoba a beszűrődő fénytől. nézem már egy órája. ott fut a szögeken a nagy ocsmány falon. a szögeken képek voltak. sok a szög. még többnek kellett volna lennie. jóval többnek és még sokáig. kifúj, sípszó, csend, levegő. telik az idő hol hömpölyög sosem illan de mindig örökké tart. kapaszkodni akarok. de csak az ágy van itt. gyűrötten veti a görcsöt. annyit szorítottam már emlékezet van rajta. emlékezet. emlékek. illat is úszott bele de már elhomályosult. mint minden. más illata más mindene. 4 ütem a 4 sípocskában. ökölben. a körmeim egyezséget kötöttek a tenyeremmel. a fény behoz valamit. valami ami itt van a fejemnél és egy világ választ el tőle mégis. mennie kell. a sípocskák elnémulnak. moraj jön hunyorogva erőltetem a szavakat a párnámba az életembe. múlnia kell. múlnia kell. valaminek jönnie kell. de aztán a múlnia kell katatóniája marad. ráül a mellkasomra és hízik. egyre egyre nehezebb. egyre egyre. a sípok némák már de az öklöm összezúzza magát. de nincs mit és nincs már mért. és főleg nem kiért. némán bámulnak a falak. túl nagyok túl nehezek. túl simák. nincs rajtuk kép. a semmi van rajtuk.
lefoszlanék az ágyról. ez egy állapot. a semmi a minden után. nem a lépés a lényeg hanem hogy hova. nincs hova. labilis kavicsok vesznek körbe a pocsolyában túl kicsik túl semmilyenek túl messziek. a szikla amiről leestem füvet virágot bont. kiröhögnek rajta a pillangók. észre sem vesznek lehet. én ültem ott.
nem jó sem a zaj sem a csend. csendből zajba zajból csendbe menne a vágy. csak húzza húzza a koloncot az érzi de meg se moccan. csak húzza húzza.
idehallom a pillangók kacagását. nem rajtam kacagnak. a reggelnek.
van egy más szoba is. ott az illat. ott vannak képek. ott vannak pillangók