Navigáció


RSS: összes ·




Próza: "Élő"és a "Holt"

, 211 olvasás, Ilion_Harison , 0 hozzászólás

Szerelem

   Sötét volt a szobában, az ágy egy Élőt rejtett s egy Holtat. Az Élő, behúnyt szemekkel járta a saját világát, a Holt virrasztva figyelte álmát. Senki sem nézte volna ki belőlük, hogy nincs köztük béke. Az Élő olyan nyugodt lélegzetvétellel aludt, hogy szinte mellkasa meg sem emelkedett hosszú álma közben. A Holt szomorú tekintetét le sem vette az élőről, úgy nézte, mintha szüksége volna arra, hogy lássa. Szíve nem vert már többé úgy mint régen, ezért gyönge kezét lassan az élő mellkasára helyezte, mintha tudni akarná hogy ver a szíve.
Hosszú órák teltek el így, mígnem az Élő kinyitotta szemeit. Tekintetét rászegezte a Holtra, kék szemei szinte izzottak.
Feszültség töltötte be a sötét szoba levegőjét. A Holt mély sóhajtása végighasította az Élő dobhártyáját. A Holt szemei sötétbarnáról, mély feketére változtak, pillantása a halálba tudott volna kergetni bárkit. Kísértése arra, hogy beteljesítse szíve akaratát, nagyobb volt, mint a világ összes vadállatának vágya a gyilkolásra. Nem tette meg amit akart, inkább egy kérdéssel felejtette a történteket.
- Édesapád? Még sosem láttam azt az embert.-kérdezte az Élőtől.
- Nincs közöd hozzá.-válaszolt az Élő hidegen.
- Talán igazad van.-mondta a Holt bűnbánóan. Vékony hangja, minta elenyészett volna a sötétben.
- Miért vagy rá kíváncsi?-kérdezte az Élő, s látta, hogy Holt nem mer a szemébe nézni.
- Csak egyszerűen érdekelt. De ne haragudj rám.-hangját újra elnyelte a sötétség. Hallatszott rajta a behódoltság. Behódolt az Élőnek. Mert az Élő erős volt, s rejtve volt előtte még a jövő. A Holtnak már nem volt jövője, se jelene csak múltja…
Az óra kattogása, egy halálig tartó játszma zenéjére hasonlított.
Félelem töltötte el mindkettejük szívét. Az Élő szívverése gyors iramot vett át. A Holt tenyerén lévő sejtek beleborzongtak ebbe.
   A vaksötétség eluralkodott, s a levegőben lévő érzelmek fellegét elfújta a szél, s sem a Holt, sem az Élő nem próbálta megfogni. Arrébb húzódtak egymástól.
Semmi sem tudta volna megtörni a csöndet. Talán egy szó, talán egy érintés változtathatott volna a köztük lévő feloldhatatlan viszályon. Bár, csak az Élő szívét övezte harag a Holt iránt. A Holt szíve tele volt érzésekkel, melyek olykor eluralkodtak rajta, s ez okozta az ellentétet kettejük közt.
Az Élő hevesen kezdte szedni a levegőt. Tisztán halhatóan. A Holt szíve két óriásit dobbant, szinte ki akart törni a mellkasából.
- Hogy érzed most magad?-kérdezte a Holt, vékony hangján.
- Nem haragszom.-mondta az Élő szokott, kissé mély hangján, azzal a lenéző hanglejtéssel, mellyel mindig, mindig szíven szúrja őt!
   Csend lett újra. Az óra tovább játszotta zenéjét. A Holt hangja újra kérdőre vonta az élőt.
- Miért nem mondasz semmit?
- Aludjunk. Bár már úgy sem tudnék aludni.
- Én biztos hogy nem.-a Holt mondatát, egy mély sóhajtás követte.
- Mondd! Mondd ki nyugodtan.-mondta az Élő, lágyabb hangvételre váltva.
- Miért teszed ezt velem? Miért vagy ilyen?-kérdezte a Holt.
- A mi utunk már régen ketté szakadt, s nem is volt hosszú az az út. Csak te hiszed annak.-a hangja újra kemény lett.
- Igazad van.-ismerte be a Holt.-De te vagy a holtságom okozója!
- Ne folytasd!-mondta hidegen az Élő.
- Jó.-egyszerű választ adott a Holt.
   Szíve elszorult a bánattól, kicsiny, lényegtelen beszélgetésüket megzavarta az ajtó nyílása.
A Holt sóhajtott még egyet utoljára, s levette a kezét az Élő mellkasáról.

Megjegyzés: Első írásom, melyet nem is nevezek igazán alkotásnak, csupán egy meggyötört lélek tükre e néhány sor.13 éves fejjel, s szellemmel spontán, csupán egy gondolat alapján. Ez határozott meg engem, s ezért ez innen nem hiányozhat.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Próza
· Írta: Ilion_Harison
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 200
Regisztrált: 2
Kereső robot: 32
Összes: 234
Jelenlévők:
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.21 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz