Járhatok helyben, vagy épp körbe-körbe,
-körmeim rágva-
meg térden,
míg csontomig tör sebet a véres út,
hol tavasztól őszig hálóként ért össze
előttünk minden szál,
mit hajdan arany-fény font,
most megállíthatatlanul
hideg,
nyitott-szárnyú szél növeszti tollát.
Hajam fölött örök
ezüst-fehér hó hull, karod helyett
a tél
rám rakta fészkének
dér borított ága ölelhet gyöngén át.