Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Leláncolva

, 186 olvasás, Ryuuzaka , 5 hozzászólás

Gondolat

   Szakítani az érzésekkel, s feledni mindazt, ami valaha hozzád kapcsolt. Lehetséges lenne ez? Hogyan is lehetne? Illatod emléke pengeként vág egész lényembe, olyan fájdalmat okozva, milyet csak akkor érezhet az ember, mikor kiszakítanak belőle egy darabot. Egy jókorát. Hisz’ nincs min csodálkozni, a vágás szinte átért, kettészelt. A seb csak akkor kínoz, amikor a közelben vagy, de ha elég messze kerülsz, akkor begyógyul, s csak egy erőtlen nyomás marad hátra, mellyel szívemre nehezedsz. Távoli.
   Minden emlék, melyekre visszanézek, csupán kifakult fényképeknek tűnnek. Bármennyire is próbálom őket magamba zárni, elhalványulnak, és szép lassan elkeverednek a múlt kavargó förgetegében. Kiválogatni azokat a képeket, melyeken csak te vagy rajta, csaknem lehetetlen vállalkozás. Szertefoszlott kötelékek ezek, amelyek hasztalan igyekeznek minket egymáshoz szorítani. Akkor ennyi volna? Nem.
   Egy, a szív számára láthatatlan erő továbbra is hozzád fűz. Vékonyka lánc ez, de erősebb, és távolibb, mint az, ami szíveinket kötötte össze. Csak akkor lehet érezni a jelenlétét, mikor enyhül a szorítása. Olyankor szinte perzsel, s lángra lobbantja azt a pengét is. Tüzes kard, mely újra és újra megsebez. Védekezni se védekezek, mert nem akarok. Inkább hasítson fel újra és újra, vessen egy halomra, ahol a rólad szóló vágyálmaim tornyosulnak. Mert még a fájdalom is jobb annál, hogy átnézel rajtam, ezzel okozva még nagyobb kínt. Láss!
   Megrezzenek a húrok, hangjuk mégis elvész, s sohasem válnak dallá, s a hangjegyeik pedig elszórtan fekszenek a kottafüzet lapjain. De a sorok látszólagosan káosza mögött megbújik a rendszer, és ahogy egészként tekintünk rájuk, megértjük, hogy csak együtt létezhetnek. S nem csupán egy dal, melyet meghallgatsz olykor-olykor, hanem olyan ritmus, ami végigkísér életed minden másodpercében. Hullámzásai néha a mélybe taszítanak, máskor pedig egészen az égig emelnek, megmutatva neked az aranyló felhőket. Megérteni, s elfogadni.
   Egy napon mindennél közelebb kerülsz a világot kitöltő, hideg és meleg színekhez. Öröm és bánat, egymás testvérei, a mérleg két oldala. Elválaszthatatlanok, s nélkülük elveszve céltalan bolyonganánk a szürkéllő utcákon. Meghallani a szenvedés súgta szavakat, érezni az illatod, s emléked tűzforró pengéjének nyersségét, segít a megértésben, az élet ilyenségének elfogadásában. Senki se fog helyettem lélegezni, mikor a legnagyobb szükségem lesz rá. Csak magamra számíthatok, mikor végigjárom a tapasztalás szintjeit, megismerve a mennyet, és a poklot. Kitartás.
   Az a lánc örökké megmarad, átívelve évtizedeket, míg nem hull az utolsó homokszem is. Ha enyhül a szorítása, akkor új, hozzá hasonlóan erős kötelékek alakulhatnak ki, de idővel azok is szertefoszlanak, egyenként eltünedezve a feledésnek nevezett kút aljában. A szálak, melyek a kötelékeket alkotják, bár sokan vannak, mégse kikezdhetetlenek; idővel gyengévé válnak, és elszakadnak. Elrendeltetett.
   Láncra vert életem hozzád tartozik, nem mozdulhat mellőled, de az érzéseim mégis útra kelnek, elkalandoznak, majd visszatalálnak hozzád. Szeretnélek felejteni, és a karjaimba zárni, de tiltva vagyok tőled. Arcodhoz érni, és kezeidet fogni, de a lánc nem enged, csak az illatod marad nekem, ami bár érinthetetlen, kitölt engem.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Ez+az
· Írta: Ryuuzaka
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 188
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 214
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1347 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz