Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Lilith 3. rész

, 485 olvasás, Svab , 0 hozzászólás

Ezerszín

Mikor Ádámmal útjaink elváltak az éj leszálltával időnként felkerestem őt. Néztem hosszasan az alvó párt mely a fűben feküdt, s minduntalan eszembe jutott az új életem s annak lehetősége. Egy szempillantás alatt egy ködös területre értem. A táj nyugodt volt, s csendes, sehol egy madárének vagy más állat hangja. Csend… az a sejtelmes csend volt ez, meghatározó tettek előtt.
Nem telt el túl sok idő sétával s a ködben lassanként körvonalazódott egy férfialak. Tudtam, hogy ki lehet ő, hisz itt létem szándékos volt. Behunytam szemem s eggyé váltam a köddel, s szálltam tovább a felém közelgő irányába. Olyan elveszettnek tűnt abban a pillanatban, de érzésem nem hagyott nyugodni s ködtestemmel fontam körbe őt, s szavaimat suttogtam fülébe.
– Ádám!-
A férfi hirtelen megfordult s körbenézett, de szeme nem látott semmit csak a hangot hallotta. Ködből gyúrt ujjaimat mellkasára helyeztem, s éreztem szívének szaporább lüktetését.
-Ádám! Én vagyok. Nem ismersz meg?- Súgtam fülébe tovább elmémnek üzenetét.
Selymes érintés járta át a velem-háttal álló férfit, s szegte fel fejét az élvezettől mit okoztam. Lágyan simult könnyed testem az övéhez s még csak meg sem jelentem neki, csupán az érzést adtam át, mit annak idején elveszített. Ajkam nyakához ért s ösztönből már fordult volna meg felém, hogy velem szemben legyen, de megelőzvén gondolatát, alakot öltve szemébe mélyesztettem pillantásomat. Pillanatok teltek el mire elméjéhez ért kit is lát maga előtt, s a képtelen helyzettel próbált megbirkózni, hiszen én már nem lehetek véle, hisz kitagadtatik az, ki szembe mer szállni egy elernyedt férfi akaratának. Nem volt ideje tiltakozni csak szaporán kapkodta a levegőt. Nem bántottam én őt, csupán bársonyos kéz mi testéhez ért s vonult végig minden porcikáján a szenvedély dala. De elfeledve immár ki mellette fekszik, s lábamhoz bújik a hatalmasságnak hitt ember, ki élveteg módon falta önnön lényem. Ajka csípőmnél időzvén, kezem hátába kapaszkodva húzta maga után lelkem az elfogott szívet, melynek buja vágya most kielégíttetésre várt, s glóriát helyezne arra, mit nyújtok néki. Ó a fűben fekvő test mi mellett Éva pihent s járta volna álmát, ha fel nem ébresztette volna a kéjes sóhaj mi Ádám ajkából felröppent s az élvezet pillanata, s annak dicső himnusza, mely megszégyenítette, újdonsült hitvesét.
Férfikéz ölelne szorosan magához s illanok el onnan egy pillanat alatt, s csupán a ködnek habkönnyűségét szorítja immár magához az álmodó.
Éva keze érinti párját, s ébreszti fel, s nem sejtvén a szörnyű titkot, melyet én bontottam ki ez éjszakán. Lépdelvén el az emberpártól, s mutatva magam adom Éva tudtára az iménti órát, mit nékem szánt ön akaratból nagyra becsült hitvese. Kacagásom tör az éji csendben utat magának, s távozásom hangja, egy újabb diadalt tudhatott magának, s kézzel fogható jelét az éji násznak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: Svab
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 191
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 213
Jelenlévők:
 · Sutyi
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.2244 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz