A havat sodró jeges szél
egy pillanatra meg nem állt
S míg kint tombolt a fagyos tél
meleg szobákban angyal járt.
Karácsony első napok volt
amikor ő világra jött
és ha sírt, néki szél dúdolt
a város házai fölött.
Bár néki is szólt akkor
szeretetről dicső ének
mint gyöngyszínű havon a por
oly szürkék lettek az évek.
Szíve szavait kiöntve
verset írt tizenévesen
De a papír nem tűrhette
hogy a betű könnyes legyen.
Lassú évek marták lelkét
míg viharban ment előre
mely sok-sok álmát tépte szét
mire felnőtt lett belőle.
De most, évtizedek múltán
eszmél az egykor volt gyermek!
Íme, annyi halál után
az álmai újjászületnek!
Szeretetre éhes szívvel
emlékekbe mártja tollát
s búsan ír, bár mosolyt színlel
míg múltba néz könnyein át.
Titkolná lehajtott fejjel
mégis megmondom azt, ki ő
Tudom, nem sértem meg ezzel
hisz ő én vagyok, a Költő.