Szomorú a sorsa annak az anyának,
Aki nem tudhatja sírját a fiának.
Akit háborúban kaszált le a halál,
Idegenben nyugszik, haza sosem talál.
Ezüsthangú harang, te zengj érte imát,
Te őrizd emlékét, csendes nyugodalmát!
De nagyon tud fájni annak is a szíve,
Aki szülőföldje romlását megélte.
Lerombolni látta a kéri iskolát,
Sok-sok szülőházat, pirostetős tanyát.
Ezüsthangú harang, te zengj érte imát,
Te őrizd emlékét, csendes nyugodalmát!
Nem háború volt a pusztításnak oka,
Idegen eszme, a végzetét hordozta.
Hogy feladja a nép a tanyasi létet,
Minden eszközzel arra törekedett.
Ezüsthangú harang, te zengj érte imát,
Te őrizd emlékét, csendes nyugodalmát!
Tótkér, Pusztamizse, - két ősi lakott hely.
Elüldözte innen lakóit a kényszer.
Költöztek városba, környező falvakba,
S temetőbe, - kinek szíve ezt nem bírta.
Ezüsthangú harang, te zengj érte imát,
Te őrizd emlékét, csendes nyugodalmát!
Tótkéri! Mizsei! Tanyád, csak emlék már.
Helyén vetés zöldül, és sík lett a határ.
Tán, még áll a templom, s áll a kőkereszt is.
Ha nem jössz el néha, elvész emléke is.
Ezüsthangú harang, te zengj érte imát,
Te őrizd emlékét, csendes nyugodalmát!
Ne feledd őseid, s e’ szeretett tájat,
A boldog időket, első iskoládat!
Állíts emléket az itteni életnek,
Tótkérnek, Mizsének, egykori népének!
Ezüsthangú harang, mindig értük szóljon,
És ez az Emlékkő, örökké itt álljon!
Megjegyzés: 2006.09.16.
Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17 
Összes: 37
Jelenlévők:
