mi hajt, mi űz feléd,
talán a múltunkat tagadó felismerés,
hogy a régvolt mindennapjainak
egymásba szakadó
kilátástalan veszekedésein nőtt
romlás virágait
tétova érzéseink szülte szenvedélyünk
tört lelkeinkből végleg kitépi,
hogy a bizalom melegsége
szemeinkben,
testünkben gyújt tűzet
az örökkévalóságnak,
képzeletünk ágyára szórva
végtelen csillagait
zárja össze sorsunkat.