Megérkezett a nyári eső
egy este,
városunk szürke
cseréptetőit verte.
Ismeretlenbe siető
emberek arcát
mosta a zápor,
feketén fénylett
odalenn a sikátor.
Cserepes növényeik
a lakók
kitették az udvarra,
közben az eget
kémlelték kutatva,
a fényt sosem látott
lakáshoz szokott
sok virág, százféle
színben harsogott.
Nekünk gyerekeknek
játszótér volt minden,
a lépcső a padlás,
és a sötét kapualj.
szoba konyhás volt
minden lakás,
nem fért el a vidám
gyermekzsivaj.
Kisgyerekek labdáztak
az utcán, mert autó
még alíg járt,
egy régi fallal körülvett
grund volt szemben
a házak előtt
szódás kocsi állt.
A Köröndön halmozott
száraz falevélbe,
ugráltunk boldogan,
sosem hagytuk félbe.
Vak Bottyán szobra
volt a kedvencem,
öt deka élesztő és
egy kenyér vég
lapult a zsebemben.
Hidd el!
Bizony így volt rég.