Szépséget rajzolt arcodra a vágy,
hangokkal zsongó találkozás,
végtelent simogató mosolyod
lelkembe karcolta lényed,
fiatalságodon remegett
elaggott reményem,
tétova kezem tested szobrát,
emlékembe véste.
Hány utat jártam végig érted,
hány délután egét hasítottam
ketté,
s bontottam ki belőle csillagos éjt,
leheltem rád susogó neszét,
melledre hányszor szívta ajkam
kemény bimbóit gyönyörödnek,
hányszor hallgattam kéj nyögéseit,
csillagokba lihegni,
hányszor rúgtam szét
szürke pofáját ködös hajnaloknak,
visszatartva idő kerekét,
végtelenből loptam
örökkévalóság másodperceit…
Szemed maradt nekem most,
tekinteted az első,
a boldog mosoly,
és az utolsó,
szárnyaszegett pillangó.