A vidító narancs szín
ó, mily szép.
A színek közt élen járó
példakép.
S a sárga,
hirdeti a boldogságot.
Csakis sárgából vennék
vágott virágot.
És persze ott van
az a frenetikus zöld.
Többek között eme színtől
oly gyönyörű a Föld.
S talán még a kéktől.
Hát persze, az a kék.
Mitől oly elbűvölő
a szépséges ég,
Melyen úsznak azok a
fodros, fehér felhők, hej!
Szédítően fehérek,
akár az anyatej.
S a zord fekete,
melytől sokan vigyáznak,
de lehet-e más színe
a búnak, s a gyásznak?
No meg a barna,
a csokoládé árnyalat.
Csokoládé, melynek színe
mindig is a barna marad.
A szürke nem fontos.
Unalmas és egyszerű.
Bármely színtől, csak ettől
nincs szívemben derű.
A rózsaszín, mint szín
lágy és fölöttébb tompa.
Elképzelhetetlen nélküle
a hercegnői pompa.
És a lila, mely
egyszerre vad és heves.
Ez a rengeteg szín
oly szép, oly érdekes.
Ott van még a piros,
mely színe a vérnek.
Szivárvány születik ott,
hol ezek a színek összeérnek.