A sors sokfelé sodor,
Neki vág lélektörő szikláknak,
Örökre alámerülnék olykor,
De a szívem oda vet a partnak.
Ilyenkor megpihenek.
Szememen keresztül áramlanak
Milliók, némán figyelek.
Hallgatok, mindenkit elengedek.
Bárgyú pillantásaim,
Borzongató beletörődésem
Mindenkit megingat,
Kesernyés ízt ad.
Nincs rá méltó,
Nincs rá elég jó,
Nincs oly tiszta,
Ki hozzám bújna,
Ki mellettem maradna,
Ki hű szerelmet adna.
Fakó pillantásaim,
Rémisztő beletörődésem,
Akárkit megingat,
Marcangoló ízt ad.
Oda vet a partnak,
Fellélegzek.
Milliók akarnak,
Kik mérgeznének.
Bár hová is érek majd,
A sziklák csak cirógatnak,
Örökre felszínén lebegek a folyónak,
És majd a Szívem oda vet magamnak.