Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mö-krónikák

, 467 olvasás, Damien , 3 hozzászólás

Ezek vagyunk

Ősi korok ifjú hajnalán
Ült hősünk egy almafán,
szőrös teste rovarok lakja,
vakarja testét, ám nem zavarja.
Egy nap aztán lemászott,
minden tetvet lerázott,
és alapított családot.
Szegény hősünk átfázott,
Megölt hát egy gepárdot,
melyből csinált kabátot.
Nem fázott így már a teste,
Lábat mosott minden este,
mindig az új kort leste,
de elébb jött hozzá veszte:
egy részeg mamut leteperte.

Kisfia okos lény, nevet is kapott:
édesanyja neki Mö nevet adott.
S jött az új kor, az ó
Kicsi Mö lett a nagy fáraó.
S mint tőle várható
A könnyű út a járható:
Mások városát támadta,
nőttön- nőtt a hatalma,
ám végzete lett kisujja,
mert a fejét vakarta
és egy piramis csúcsa
A kisujjat összezúzta.

Rítt is szomorún asszonya,
mert kisfia lett addigra:
Mö, a középkori hősies dalia.
kitalálta Möstent, s isteni gyermekét,
Mösztust, őt megfeszítették.
A sok mö elhitte a mesét
minden szavát ették
könyvét megvették
a tizedet is fizették
s a Möstent félték.
Azt mondá Mö nagyúr:
Hadba szólít az Úr!
S a sivatagon túl
ott, hol gaz möszlim túr,
Ott a Szent Föld, jertek!
A Kereszt oltalmával mentek
S bátran életet vettek,
mindeközben énekeltek:
Mennyből az angyal…
S visszatértek a haddal,
jó nagy zsivajjal,
s fáradt lovakkal.
Egy dühös kanca
Szegény Möt orrbarúgta,
Ki lelkét azonnal kiadta.

Amilyen az apa, olyan a fiacska:
apró Mö csak a rendet akarta:
Mösten rendjét, nem illúziót,
Megalapította a mönkvizíciót,
de látott néhány víziót:
Gépet, televíziót
S nem bírta szusszal:
eltávozott infarktussal.

Messze- messze kisfia,
de közel már Amörika!
Mölombusz, a bátor kalandor
A Santa Möria-val araszol.
Ám a dics nem boldogság:
ott volt még az őslakosság!
Jött a sok Mö, s megoldotta:
a lakosságot kiirtotta,
diccsel elfoglalta Amörikát,
De Mölombusz eltörte tojását,
Pici szeme világát,
s elmetszette gigáját.

Pindur Möből Mötler lett
tizedesből Führer lett.
Zavarták a nagyorrú egyének
és akit tudott, kivégzett.
Gázkamra, seregek,
Mindent szépen tönkretett
ám Mötler nem nyerhetett:
Életének véget vetett.

Dominó a torony, ha meglököd, eldől
Oszamö mindjárt megdönt kettőt,
De utána elbújik,
folyton őt keresik,
pici népét leverik
a tornyok dacos möjei.
Nem tehet mást, gombot nyom
és csak egy nagy BUMM…
Utoljára imigyen szóla:
Inkább a fán maradtam volna!


Sugárzó szél sikolya metszi ketté a kék eget:
VILÁG MÖJEI, EGYBESÜLTETEK!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Damien
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 190
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 215
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.2199 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz