Lapít most az este…
Nyűszít a szenvedés,
végtelen fájdalom,
reszkető könyörgés.
Kegyetlenség tombol
e késői órán,
eltakarná szemét
mélysötét trónusán.
Átjárja a lényét
mélyen, keservesen,
nem tudja mit tegyen,
hogyan is segítsen…
Fekzokog a panasz,
utolsót jajdulván,
mint sikoltó akkord
némuló zongorán.
Ekkor az éjszaka
feketén, fájóan,
ráborul a kínra,
betakarja lágyan.