Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vándor

, 313 olvasás, Antalpista , 3 hozzászólás

Ezek vagyunk

Magányos vándor,
testét belepi az út pora.
Botjára támaszkodva,
a kék eget csodálja.
Fürdik a fényben,
esőcseppek tengerében.
Átöleli a szél,
társa a messzeség.
Hívja a távoli ismeretlen,
simogatja a végtelen.
Erdők, hegyek, völgykoszorúk,
várják őt, s messze viszi az út.
Csobog, szalad a patak árja,
kíséri a vándort hosszú útjára.
Bólintva köszöntik a fák,
hűs harmatcseppek oltják szomját.
S sötét éj ha útját állja,
lepihen friss mohaágyra.
Hold sugara lágyan betakarja,
halk tücsökzene álomba ringatja.
Reggel mikor új napot szül az élet,
magához öleli a messzeséget.
Léptei felverik az út porát,
víg dala boldogan messze száll.
Nem ismer korlátokat, övé a nagy világ,
neki pompázik az útszéli vadvirág.
Elkerüli a bút, bánatot,
szorongást, depressziót.
Együtt járja útját,
kéz a kézben.
A vándor és a élet…

Megjegyzés: 2011 06 30

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Antalpista
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 187
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21
Összes: 210
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1722 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz