Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy család,
Apuka, anyuka, na meg a két kislány.
Ahogy a gyerekek nagyobbak lettek,
Az apuka egyszer csak, gondolt egyet.
El szeretnék válni, mondhattok akár mit,
Döbbent csend követte, nem várt szavait.
Van egy lány, akibe beleszerettem,
Ő érte sóvárog, testem és lelkem.
Csak őrá gondolok, fiatalos hévvel,
Fiatalabb nálam, 23 évvel.
Nem volt mit tenni, eladták a házat,
Megfeleztek mindent, szekrényt, széket, ágyat.
A családfő boldog életet remélve,
Tíz millió forintot tett a zsebébe.
Négy millióért házat vett vidéken,
Robogót, autót, szíve szerelmének.
Mivel hölgyével nagy lábon élt,
Rövidesen elfogyott a pénz.
Még kisebb házat vett, így maradt egy kis pénze,
A boldogságát veszni látván, mindent megtett érte.
Költötte a pénzét, női ruhára, cipőre,
Látta már az összeg, nem tart ki jövőre.
Csak még egy kicsit akart boldog lenni!
Ekkor így szólt a lány: Papa, én szégyenlek veled
a városba menni!
Magára maradt hát, a munkáját ott hagyta,
A maradék motyóját, lassan eladogatta.
Szomorú volt nagyon, ez látszott rajta,
Láttuk, egyre fogy az isten adta.
Manapság betegen, elhagyatva,
Összekuporogva ül a sarokba.
Nem maradt már semmi, amiért éljen,
Rokonoknál tengődik, kegyelem kenyéren.
|