Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Sötétedés előtt

, 387 olvasás, Nancy , 4 hozzászólás

Sajgó lélek

Arccal fekszem a sötétedő fenyvesben,
Túl sok a fény bennem, el kell fednem!
Alkonyodik: várlak-fénytelen lett az éj…
Ősz van, mégis hószagú fellegek gyűlnek…

Az öreg fenyők alatt hangok susognak,
Zörgő levelét széttapossa az újhold árnya.
Lelkem odvába menekül előlem a tudat:
Elmentél, és nem leszel többé velem. Várlak.

A hangod, az arcod-üregekbe rejtőzik előlem.
Hogy igaz voltál, s nem csak árnykép-emlékeztet:
A gyötrő fájdalom-és édes, ahogy széjjeltép…
Bennem valami átváj a perctelen mába: elmentél…

Túl sok a fény bennem, bántja szemem,
Őrlődik a bezárt rém arany szemedben.
Rejtsétek el fenyvesek, őt,-és engem is,
Hogy szenvedek, mert felejtenem kéne őt!

Csillagfény pillant rám, félre néz tétován,
Tompult fényekkel villan szemembe egy barát.
A fájdalom torzítva tép, túl sok a fény bennem…
Arcomban, mi szép volt, bánat alá temetem.

A ház előtt út vezet, ha ránézek, ezüstös villám,
Esőben ázott, félőrűlt vagyok-csak egy csillám…
Visszazár szobámba az őszi eső, látja csatakom:
Kinek mindig fontos volt, hogy szép legyen álmom,
S hallgatom, hogyan mossa el, mit ujjad írt párkányomon.

Megjegyzés: Az Újhold Bella szemszögéből/Twilight/

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Nancy
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 204
Regisztrált: 1
Kereső robot: 31
Összes: 236
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.1576 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz