Kinek nem kell a napkorongja, mit aranyszókkal írtak horizontra,
az ne nézzen fel az égre, csak ha haragos-szürkére vált a kékje,
s bárányai már nem is jámborok, de villámszemű felhő-ordasok,
és örvendjen a takaró sötétnek.
Kinek nem kell a patakok hűs titka, mi tollból folyt versnyi papírra,
az ne nyelje természetes vizét, élvezze hamis források ízét,
hazudja édesnek a keserűt, vesse meg a tisztán egyszerűt,
és örvendjen a talmi csobogásnak.
Kinek nem kell se virág, se fű, semmi mi magától üdítő-derű,
az láthatatlan csukódjon magára, legyen üvöltő hallgatása,
játsszon szavakkal, betűkkel, a halállal, a nagyszerűvel,
és örvendjen, hogy övé a világ,
én, addig ÉLEK…