Minden egyes reggel a legelső dolog,
hogy kinyitom a szemem és rád gondolok.
Ez a nap is hosszú lesz úgy mint a többi,
a remegő kezem a könnyeim letörli!
A tv-t nem nézem mert te vagy benne,
ahogy könnyedén taposol a lelkembe.
Lassan telnek az Enci percek,
nem tudom, hogy magammal mit kezdjek!
Beteszek valami zenét, az segít,
de csak sebeket szakít, az Istenit!
Miért van ez így? Pedig a valóság,
hogy soha nem vezetett csak a jóság!
Kín, szenvedés, fájdalom és magány
bennem minden nap gazdára talál.
Boldogság, szerelem, önfeledt nevetés
nélküled a feledés szürke ködébe vész.
Szaporázza a szív, a gyomrom görcsbe,
téged látlak magam helyett a tükörbe.
Ott vagy a szélben, a télben, a fagyban,
a napban, a holdban, a dalban, magamban!
Eljön az este, nincs annál rosszabb,
csak te meg én, a plafon meg a falak!
Üresek a szavak, hogy megnyugtassanak
a sötétben csak az angyali arcod marad!
De hirtelen egy csók, itt vagy mellettem
magamat álltatom, hogy mégis csak kellettem.
Minden álmomban szerepelsz, ezt elhiheted,
egy este se kivétel, így telnek a hetek.
Másnap kezdődik minden az elejéről,
nem tudok szabadulni a legszebb széptől!
Rengeteget gondolok arra hogy itt a vég,
én meghalok érted mert ebből már elég!