Ne küldj lepihenni,
hagyd,
nézzem még az eget
látod, hajnalán át
suhan el
a május szomorú arca.
Körödben is, hiszem,
ürességével kószál az éj
s a félelmetes sötét
csendjét ablakodra varrja.
Hány sziromként hulló
színtelen perc
kopog még ajtódon,
míg egy új tavaszban
remény hajt virágot,
-nem tudom-
De ne küldj lepihenni,
az égen megannyi csillag,
s Én csak számlálgatom.