Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vége

, 313 olvasás, boszorka , 2 hozzászólás

Szerelem

Ártatlan haragtól torz szád taszít engem a mélybe,
árnyaktól riadó, visszhangos létem nihiljébe.
Karmesterként kíséred a gyűlölet mély dallamát,
bezárod közös életünk, valamennyi ablakát.

Szemem esdekel világító, hajlékony lényednek,
a csend vájja fülem, nem tudod, mennyire szeretlek.
Fénylő mozdulatlan tested, sebzetten üvölt a múlt,
a veled élt jövendő, reménytelenségembe fúlt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: boszorka
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 313
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 338
Jelenlévők:
 · Déness
 · gazzo


Page generated in 0.4359 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz