érzem
a kinti záport
a jeges vihar illatát
rajtam veri el a port
bennem hasítja a követ
villámai agyamban csiholnak szikrát
és repeszti elhasznált bőrömet
érzem
az árnyoldalát
ő könnyít magán
míg terhe elborít engem
szórja átkát fátyolfüggönyön át
ezalatt szétterjed fenn a mennyben
s létet múltat engem tisztán lát
dobhártyámban hallom zaját
fogaim közt érzem zamatát
mindent lemos körülöttem
csak engem hagy meg koncnak
magam vagyok elgyötörten
azt reméltem ő változást hozhat
de szakadatlan csak pórusaim támadja
megfagyasztja bennem zord létemet
bordáim közé szúrós ékeket vág
így egyedül árván hagyva
zavarodottságomba temet
majd felemészt a vágy
míg a friss éltető
levegőt sem
érzem