Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Védem az egészségemet

, 549 olvasás, furstjohnny , 3 hozzászólás

Somolygó

      Több év óta élek Amerikában és minden évben elhatározom, hogy az addigi színtelen, egyhangú életemet – ha kell, drasztikus módon – megváltoztatom. Ezt az ünnepélyes ígéretet mindig szilveszter éjjelén teszem. Ilyenkor vidáman koccintgatok fényes jövőmre, szerencsémre és boldogságomra a baráti társaságommal. Tegnap nagyon nehéz napom volt, fejfájással ébredtem és elkéstem a munkahelyemről. Az ebédszünetben a kedvenc ételemet tálcástól kiejtettem a kezemből és kénytelen voltam éhesen, korgó gyomorral folytatni a munkámat. Valahogy nem sikerült semmi sem. Sehogy sem tudtam kellőképpen koncentrálni, megmagyarázhatatlan stresszben voltam. Úgy éreztem, hogy mindenki engem bámul és szánakozva mosolyog rajtam. Még szerencse, hogy nem vagyok babonás alkat, mert sem a megdöglött ló szerencsepatkójában nem hiszek, sem pedig a lábam között átdobott kávéskanálnyi só misztikus erejét nem tartom jelentősnek. (Kizárólag csak rendkívüli esetekben menekülök amágikus erők segítségéhez.)
      Balszerencsés napom után alig vártam, hogy minél előbb hazaérjek és bezárkózzam a lakásomba, nehogy még valami baj történjék velem a nap hátralevő részében. Azonnal nekiestem az előszoba és a konyha felsúrolásához, hogy a gonosz szellemeket minél hamarabb kiűzzem környezetemből. A tervemet menetrendszerűen befejeztem, de olyan agyvelőt csiszoló migrénem lett, hogy azonnal a legerősebb fájdalomcsillapítóból dupla adagot vettem be, és ruhástól az ágyra dobtam magam. Rögtön elaludtam, csak a kora hajnali órákban ébredtem fel. Olyan érzésem volt, mintha napokat aludtam volna.
      – Mi történt velem?! – adtam fel magamnak a kérdést. Erősen próbáltam koncentrálni és visszapergetni az időt arra a pontra, amikor lefeküdtem, hátha sikerül megfejtenem a rejtélyt.
      – Szentisten… gyógyszer! – villant meg hirtelen az agyamban.
      – Megvan! Tévedésből altatót vettem be fájdalomcsillapító helyett, most azért zúg és kóvályog a fejem, attól aludtam el azonnal!
      Dühösen a gyógyszeres szekrényhez rohantam, és szélesre tártam az ajtaját. Éreztem, eljött a sorsdöntő pillanat, hogy az életemen változtassak. Végérvényesen eldöntöttem, hogy egészséges életmódot folytatok: gyógyszer mentesítem magam. Első lépésként – száraz matematikai logikával – azt terveztem, hogy a nagyméretű, háromajtós szekrényt szabadítom fel a szobám parkettáján katonás sorrendben összerakott ruháim számára, mely már majdnem a mennyezetig ér.
      – Eljött az idő, hogy új fejezetet nyissak a szürke életemben! – bölcselkedtem. Bevallom, hogy a legutóbbi másfél évtizedben – aggódva, nehogy az egészségem leromboljam – szinte minden nyomtatásban megjelenő orvosi könyvet beszereztem, és részletesen áttanulmányoztam. (Igaz, sokszor csodálkoztam, hogy dobog még a szívem, mert a leírt tünetek minden egyes esetben megegyeztek az általam felfedezett betegségekkel.)
      Ahhoz, hogy az előforduló nyavalyáimat időben elhárítsam és alkalmam legyen felkészülni minden eshetőségre, igyekeztem – az általam elképzelhető összes betegségre – begyűjteni még a legtávolibb erdőkből és hegyekből is a különleges gumókat, gyökereket és virágszirmokat, hiteles botanikai leírások alapján. Eleinte a mágikus hatású füveket és leveleket gyakran összekevertem megtévesztésig hasonló rokonaikkal, ezért akkoriban többször voltam otthon betegállományban. Némi büszkeséggel elmondhatom magamról, hogy hosszú évek fáradozásaival sikerült egy olyan párját ritkító gyógynövény gyűjteményt összeállítanom, mellyel kevés ember henceghet. Sajnos a házpatikám korszerű tárolása igen helyigényes volt, ezért kénytelen voltam összeépíteni a két hármas szekrényemet, melyeknek a belső méretét magasságban is megnöveltem.
      Nagy körültekintéssel, a gyógyszeres szekrényem bal oldalán helyeztem el a természet adta kincseimet: aszalt gumókat, szárított virágszirmokat, reszelt fakérgeket, apró, kockára vágott faleveleket és különféle melegágyi virágszirmokat. A szekrényem jobb oldalán pedig a környék jobb gyógyszertáraiból összevásárolt kanalas és nem kanalas orvosságokat tartottam a soha nem tudni, mire jó elv alapján.
      – Ma végre eldől a jövőm! – jelentettem ki kezemet dörzsölgetve, elégedetten. Nagy körültekintéssel nekiálltam a gyógyszerek átcsoportosításához, illetve likvidálásához. A néhány polcon, színük és alakjuk szerint szigorúan elkülönítve helyeztem el őket. (Külön elválasztóval volt a kék, zöld, piros, és fehér színű.) Soha nem árt az óvatosság, ha nem találom a szemüvegemet!
      Életem drasztikus megváltoztatása előtt még egyszer megpróbáltam higgadtan mérlegelni a helyzetemet. Rövid önhipnotizálás után – feledve a higgadtságomat – egy feldühödött, megalázott ember bosszújával lesepertem az orvostudomány összes piruláit, gumóit és gyökereit a polcokról.
      – ELÉG VOLT! – hörögtem dühtől elcsukló hangon, miközben egyre jobban belemerültem a pusztításba. Egész életem csalódását és fájdalmát beleadva vadul törtem-zúztam a szivárvány minden színében játszó tablettás ellenségeimet is, amit kiszórtam a parkettára. Munkámat befejezve, nagy sikerélménnyel szemléltem a gyógy tudomány megsemmisített termékeit lábam körül.
      A felfokozott hangulatomat kihasználva, odamentem a hűtőgéphez, és hamis segítő társaim pusztulását látva – sírásra görbült szájjal kivettem a legnagyobb ünnepekre félretett legkedvesebb italomat, a hazai aromát felidéző Hubertuszt. Gyengéden megfogtam és betettem a kiüresített szekrényem középső polcára. Mély áhítattal a legszebb kézi hímzésű asztalkendőmet tettem alá, hogy ezzel is demonstráljam az ünnep rangját.
      Megpróbáltam kedélyes állapotba hozni magam: kimentem a konyhába és a New York-i magyar negyedben nemrég vásárolt friss kenyérből egy nagy karéjt lekanyarítottam a különleges ízű téliszalámimhoz. A sokféle keserű gyökér és gyógynövény helyett pedig a finom debreceni csalamádés konzervből falatozgattam. A csodálatos ízek kavalkádját szintén a nosztalgiát idéző, valódi magyar disznósajttal fejeztem be, ráadásképpen.
      – Csakhogy megváltozott a szürke életem! – ujjongtam önfeledten és tajtékzó dühvel széjjelrugdostam a kiszórt, összes lassan ölő mérget.
      Egy hirtelen ötlet hatására kimentem a konyhába, és konyhaszekrényemből előkotorásztam a nagy öblös kristálypoharat, melyet csak a legnagyobb ünnepkor – a házasságaim, és a válásaim nagy örömére használtam. – E jeles eseményre magabiztosan húztam ki a Hubertusz nyöszörgő dugóját, majd méltóságteljesen csurig töltöttem a poharamat a hangulatfokozó nedűvel. Felsőbbrendű érzéssel a parkettán széttaposott gyógyszerkupac tetejére léptem. Megmarkoltam a csillogó, bársonyos színű poharamat. A hadvezér öblös hangján gargarizáltam:
      – Ez a terápia kell nekem! Nem kell a rohadt gyógynövények, a mocskos fakérgek, és az undorító bokrok okádék ízű zavaros kotyvaléka!
      Az ablakomat kitártam, és mohón szívtam magamba a beáramló friss levegőt. A bölcs ember felsőbbrendűségével, könnybe lábadt szemmel szemléltem a fényes jövőmet megvilágító csillagokat. Poharamat az ég felé emeltem, esküre:
      – Drága Istenem! Amíg élni hagysz, addig soha többé nem veszek a számba kutyától körbe hugyozott gyógyfüveket és ragacsos virágszirmok utálatos reszelékét! Egy húzásra kiittam a varázslatos új gyógyszeremet. Kénytelen voltam ismét önteni a csodálatos italból, hogy újabb esküt rebegve, az egészséges életemet megpecsételjem:

           Sikerült megvédenem az egészségemet! Az egészségesebb életemre!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Próza
· Írta: furstjohnny
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 32
Jelenlévők:
 · Zsiga Lajos


Page generated in 0.0381 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz