nézd a bársony felhőket
a megtört arcú messzi égen
odaát is duzzadnak
a meggyfarügyek
s méhek dongják körül
áttetsző alakod
mint lángnyelvek
hamvadó tönköket
ujjaim keresgélik bőrödön
a forró hitet
de csak a nyáreste halk heve
iszamlik tenyerem alatt
(már alig hallani
áradó vizek
fodrából fakadt sóhajtásaid)
itt lélegzem
futok fulladásig veled
a múló napok feldörzsölik a lábam
hagyom hadd marjon fájdalom
hadd érezzem tarkómon pillantásodat
mert hideg szelek szárnyára tűzted
úgy vitted magaddal utószor
kicsorbult tavaszunk
mikor halvány tüdődben a halál
oly hirtelen bontott
éjbarna szirmokat