Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Amikor felsikított az éj…

, 484 olvasás, Horváth István , 10 hozzászólás

Sajgó lélek

Szobor voltam, emlékszem,
Rideg karcos jégszem.
A téglák vacogtak a falban,
Titokban, ám halkan.

Sötét madarak leptek el,
Szörnyű léptekkel,
Egymás hegyén-hátán.
Mi? Elvisznek tán…?

Hangjuk szívembe tép,
Lelkem már nem ép.
Támad a lidérci özön,
Hogy hozzám férkőzzön…

Zihál, szaggat, zúdul,
Véglegesen szétdúl…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Horváth István
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 232
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.256 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz