Milyen büszke is az ember,
hogy övé a világ?
Közben szívem szakad,
ha erdőn át megyek,
Szemétből szemétbe botolva,
Fájások között remegek…
Milyen büszke is, hogy fényes
lakásban épít magának
öntelt lényeget,
s porát, mocskát útra dobja…,
Jaj, de feszít ez a rusnya
gyilkos szívű torz keret!
Tisztítsuk meg az erdőt!
De titokban!
Ne lássa gyermekünk
ez undor mesét!
Ne tőrjön bele igazra
szomjazó leleke…!
Gyere Felnőtt! Már Elég volt! Elég!
Tisztítsuk meg az erdőt… Titokban.