Sápadtan világít
tavaszi telihold,
hozzám az estében
fényével lehajolt.
Simítja arcomat,
szelíden mosolyog,
aggódó árnyakkal
köröttem imbolyog.
Ó, kedves Hold-anya
vígasztalj engemet,
vidítsd fel csüggeteg,
megfáradt lelkemet!
Velem vagy sok este,
vigyázóm az égben,
nem hagynál magamra
itt, a sötét éjben.
Voltam én Nap-leány,
fényesen csillogó,
embernek, állatnak
szívébe ragyogó…
Éjszakának árnya
vagyok én régóta,
kedves, szép telihold,
te társad azóta.
Eltűntek a fények,
itthagyott mindahány,
lettem mára csupán,
mélysápadt Hold-leány.