keresztet karcolsz a veknire
mégis életed fércmű, krikszkraksz egy papírfecnin
elkallódott dia, egyre halkuló melódiája fülembe rakja fészkét
ettől véres a szám, ettől rozsdás a csapvíz
ez a jelen zenéje, el nem mosott csetres
egy pont, ahová nem fog a toll
elfogatott tolvaj, mesékből előlépett rejtelmes vándor
magam sem hiszem, ez túl van az észen
ahogy észrevétlen válunk valaki mássá
annyira finom, annyira gyertyafényes
megszentelt, mint a Grál a kereszteseknek
minden pillanatban késztet, hogy keresztet vessek
de nem menekülhetsz, túl nehéz a túl kevés
amit a szocreál oszt le rád
amit magadra vállalsz az tesz muszáj-mártírrá
az ezerszer átírt történelem papírkötéses újraértelmezése
fúzió, ledózerolt erdő, ahogy térdig gázolsz a gazban
tükörbe nézel és elhiszed, hogy az vagy
energiakör a nemlétező térben
önmagát erősítő visszhang
ahogy egyre mélyebbre süllyed a létezésben
minden mindenbe olvad, ha elég erősen nézem
finom bársonytakaróját ránkteríti az éjjel
anyánk ölében újra fülünkbe suttog
a vers ráíródik a lapra
bizsergő gerincvelővel nézem, hagyom megtörténni
életünk hátralevő részét