Mert elhagytam már rég
azt az
egyfolytában
hallgatott dallamot,
mely egyetlenem volt.
Most
pillanataink övei alatt
karjaid kérem,
szemedbe mondva
szótlan,
Te vagy ahol lakom,
Te vagy egem,
földem és csillagom,
ereidben
minden
lüktetés az enyém,
és már nem bánt,
és már nem fáj a tél.
Mert elhagytam már rég
azt az
egyfolytában
hallgatott dallamot,
mely egyetlenem volt.
Mert egyetlenem lettél.