Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Neked…

, 642 olvasás, hangyoca , 0 hozzászólás

Szerelem

Mennyi éjt s nappalt álmodoztam át… míg egy nyári napon, végre megpillanthattalak.
Hosszú utat tettem meg odáig… nagyon hosszút.
Szívemet újra kitártam, lebontottam a falakat… s átadtam magam az érzésnek, bár féltem.
Féltem attól, hogy a szavak majd ismét becsapnak… hogy az érzések majd megint hamissá válnak…

és hogy a szerelem ami váratlanul toppant be, nem lesz elég erős ahhoz, hogy átvészeljük a kihívásokat.
Harc az élet, s én szüntelenül harcoltam… magammal, az érzésekkel és a rideg valósággal.
Telt az idő, és a kezdeti együttlétek egyre csak ritkultak… a hazugság beárnyékolt mindent… de megbocsátottam.
Hosszú és üres hónapok következtek… pár telefon, néhány sor… melyben írtad: nagyon szeretlek.
Éjszakánként könnyeimmel vívódtam… a szürke téli nappalok pedig csak követték egymást.

Forró nyár volt, mikor utoljára csókot lehelhettem ajkadra… az utolsó ölelésbe pedig majd
megszakadt a szívem.
Amikor búcsút vettünk egymástól… még rámmosolyogtál… akkor még visszatartottam a könnyeket,
és csak néztem ahogy távolodom tőled.
A visszapillantó tükörbe nézve már csak az járt a fejembe… vajon mikor láthatlak újra.
Pár perccel később, már egyedül haladtam az úton… a könnyek pedig jöttek szakadatlanul,
iszonyú fájdalom költözött a szívembe… és csak sírtam.
Ürességet éreztem… valami hiányzott belőlem…

Nem telt el úgy nap, óra és perc… hogy ne gondoltam volna rád.
De nem volt megnyugvásom… a gondolatok, mint üstökösök, csak száguldottak a fejemben.
Szavakkal nem is lehet kifejezni, hogy mennyire hiányoztál.
Vártam… kegyetlen sok nap így telt el… de nem jöttél.
Ígértél… sokmindent és sokfélét… azt is, hogy küzdesz… azt is, hogy mindent meg fogsz tenni.
De maradtál… ott és azon a helyen.

Nem törődtél vele, hogy min megyek keresztül… Azzal sem, hogy mennyire fáj nekem ez az egész.
… hogy a szívem lassan, de pusztulásnak indul. A keletkezett sebek már nem gyógyulnak.
A lelkem széttört… darabokra hullott. Már képtelen vagyok összeragasztani.
Elárasztott a bánat, a csalódottság. Kiút innen nincsen.
Egyetlen menedékem a halál… mely sötét köpönyegével már közelít.
Hagyni fogom, hogy vigyen… hisz, én nélküled nem élhetek.
Jobban szeretlek téged, mint az életem… vedd hát el!
Búcsúm csendes lesz… Ég veled szerelmem!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Ez+az
· Írta: hangyoca
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 208
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 229
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Sutyi


Page generated in 0.1554 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz