IV. rész
Csillili, a nektártündér
– Kis Pipacs vagyok, kérlek engedj be, eltévedtem. – válaszolta.
– Gyere nyugodtan, nyitva az ajtó – hívta őt a vékonyka hang gazdája.
A kis virágtündér nem habozott, lenyomta a kilincset és belépett a házba. Odabent finom illatok és kellemes meleg várta. Az asztal előtt fiatal nő állt, és picuri csuprokba töltögetett valamilyen folyadékot. A tündérnek – mert tündér volt ám ő is – minden ruhája, de még a haja is lila volt. Különböző árnyalatú lilák, a leghalványabbtól a legeslegsötétebb liláig. Legvilágosabb a haja, a szeme színe pedig, szinte már fekete. Gyönyörű volt, a tündérek között is az egyik legszebb és legkedvesebb.
– Csillili vagyok, a nektártündér – fordult a belépő virág felé. – Gyere ülj ide, mindjárt készen vagyok. Sok nektárt kellett készítenem, de marad annyi, hogy nekünk is jut belőle. – mondta, miközben hellyel kínálta Kis Pipacsot. – Tudod, nemsokára itt a Nektárünnep, addigra az összes csupornak tele kell lennie. – magyarázta öntögetés közben.
A kis edények hamar megteltek, majd az ablak melletti polcra kerültek. Míg várnia kellett, a kis virágtündérnek volt ideje körülnézni. A házban rend és tisztaság uralkodott. Az ablakban virágok – természetesen lilák –, a függönyök, a terítők is e szín árnyalataiban pompáztak.
A tűzhely felől ínycsiklandozó illatok terjengtek, és a kis vendég éhes gyomra azonnal jelezte is, hogy bizony jó régen volt amikor utoljára dolga volt étellel. Csillili amint befejezte a töltögetést hamar megterített, és hozzáláttak a vacsorához.
– Hogy-hogy erre jársz, és hogyan tévedtél el? – kérdezte közben Kis Pipacsot.
– Ó, azt én magam sem tudom, de nagyon szomorú voltam, aztán csak elindultam előre, és későn vettem észre, hogy ismeretlen helyen járok. – válaszolta álmos pillantások közepette.
– Mi volt annak a nagy-nagy szomorúságnak az oka? – faggatta tovább őt Csillili. – Egy ilyen helyes kis virágtündérnek mi szomoríthatja a szívét? Meséld el, hátha segíthetek rajta! – folytatta kedves hangon.
Kis Pipacs nem kérette magát, elmesélte hogyan mentek színt választani a sziromszoknyájához, és azt is elmondta mennyire szeretett volna inkább narancssárgát mint pirosat. De hiába kérte, nem lehetett.
– Akkor már azt is tudom, hogy te ki vagy – csapta össze a kezét Csillili –, nemrégen hozták a hírt a kismadaraim, hogy eltűnt egy virágtündér, és most téged keres Virágbirodalom apraja-nagyja. Az hagyján, hogy ők keresnek, de még Kócost és Barabolyt is utánad küldték. – nyomott egy barackot Kis Pipacs feje búbjára. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha bevárod őket itt nálam, én pedig hírt küldök a palotába, hogy jól vagy, tovább ne aggódjanak miattad. Jó lesz így?
Az utolsó kérdést már nem is hallotta az elkóborolt kis virágtündér, mert olyan álmos volt, hogy még ültében elaludt. Csillili óvatosan a karjába vette és átvitte őt az ágyba, majd betakargatta puha paplannal.
Meggyőződött róla, hogy Kis Pipacs továbbra is alszik, aztán óvatosan kinyitotta az ajtót, és magához intette a kedvenc madarait, a kék cinkéket. Lelkükre kötötte, hogy egyenesen Százszorszéphez repüljenek a jó hírrel, útközben meg se álljanak.
Miután a cinkék útra keltek, két sípszóval odahívta a postagalambot. Neki is feladatot adott, Kócost és Barabolyt kell majd ideirányítania, nehogy messzire kerüljenek innen Kis Pipacs keresése közben.
Csillili örült is egy kicsit, mert Kócossal nagyon régen találkoztak, még akkor, amikor együtt jártak tündériskolába. Őt idevetette a sorsa, Bojtocskát pedig – ő még így szólította a barátnőjét – a palotába szólította a szolgálat.
Már előre mosolygott azon, Bojtocska mennyire meglepődik majd, ha ideér.
(ppj)
folyt. köv.
Megjegyzés: Szeretettel és ajánlással a mai nap örömére, egy kis tündér születése alkalmából, 2010. december 19-én.
|
Online látogatók:
Látogató: 58
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15 
Összes: 76
Jelenlévők:
