Kifelé nem tudok,
így csak befelé sírok.
Ha így megy tovább,
könnyeimbe fúlok.
Két élet kéne tán,
az egyik a régi,
és egy új, egy más.
S a kettőt együtt élni!
Az volna csodás!
De ilyen sehol nincs,
hazudni kell hát…
Hazudni, s szeretni
mindet, kit lehet…
Ó, mily nehéz ez!
Az ész és a szív
szakad meg,
vagy lehet, ketté!
Ám akkor nem két élet,
inkább egy halál lesz…