- Hazug! - Szólt a messzi vád,
megadással omolt lelkem fölé,
mint egykor illatos hajkoronád,
ezer sóhajt téve börtönné.
Keserű szabadság ez, pokol-kín,
fölém tornyosuló hazug vádak!
Hazugok szavak édes szárnyain,
mit "szerelmes" ajkaid dobáltak.
Nyomuk ha van, már ritkán édes,
fájó kór, forrón égő seb ez,
szív-pokol hűlt helye kénes
csábítással lengedez.
Soha vissza már, ha múlok is!
Kegyelem büszke lelkemnek?!
Elég volt abból, tán sok is!
Nem leszek őrzője szennynek!