Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Epilógus

, 544 olvasás, zsoloo , 0 hozzászólás

Gondolat

Nem éltem én balga, játszással tellett
Örömtelen múló, méla ifjúságom,
Elmaradt, mint aszfaltra lépett cipő-lábnyom,
Léha társaságok, s az utca felneveltek.

Anyám széltől óvott, Apám meg oda vitt,
Hol hadban állt egymással a négy őselem
Mondta a magáét, de nem törődött velem,
Ígérte csak, hogy mindenre megtanít.

Aztán túl korán igába hajtottam fejem
Kenyérkeresetbe búsulva bele,
Mérgeződve, akár őszi fa elhullt levele,
S elmúlt a sosem volt tízévnyi szerelem.

Most már késő nyílnom, számadások várnak,
Eltékozoltam élni való időm,
Buja körhinták repítettek szédítőn,
Bezár a Vidám-park, mutatják, hol a kijárat.

Kezdjük el újra! - De nem hív senki sem.
Mint eltévedt gyermek lép veszélyes útra,
Halálba visz e magányos csillag-túra,
A záró szavakkal is elkéstem, úgy hiszem.

Megjegyzés: 2010-11-27

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: zsoloo
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 189
Regisztrált: 1
Kereső robot: 36
Összes: 226
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.2337 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz