Nem éltem én balga, játszással tellett
Örömtelen múló, méla ifjúságom,
Elmaradt, mint aszfaltra lépett cipő-lábnyom,
Léha társaságok, s az utca felneveltek.
Anyám széltől óvott, Apám meg oda vitt,
Hol hadban állt egymással a négy őselem
Mondta a magáét, de nem törődött velem,
Ígérte csak, hogy mindenre megtanít.
Aztán túl korán igába hajtottam fejem
Kenyérkeresetbe búsulva bele,
Mérgeződve, akár őszi fa elhullt levele,
S elmúlt a sosem volt tízévnyi szerelem.
Most már késő nyílnom, számadások várnak,
Eltékozoltam élni való időm,
Buja körhinták repítettek szédítőn,
Bezár a Vidám-park, mutatják, hol a kijárat.
Kezdjük el újra! - De nem hív senki sem.
Mint eltévedt gyermek lép veszélyes útra,
Halálba visz e magányos csillag-túra,
A záró szavakkal is elkéstem, úgy hiszem.
Megjegyzés: 2010-11-27