Lombja vesztett gallyak közt a szél
őszi ködben súg hűs dallamot.
Emléket tart kitárult tenyér,
múltam után csöndben ballagok.
Másvilág int, bólint út-kereszt,
száraz virág váza nélkül lóg,
bádog-Krisztus vállán jég-eresz,
néma ima dadog, érted szól.
Talpam roppant tócsa-szél jeget,
mozgat újra végtelen utam,
árokparton árvulók helyett
némán hullat könnyet és havat.
Csönd telepszik tájra, hirtelen
megszakad a szó, a dér-mosoly,
télbe fordult minden, kedvesem,
hanton ülök, lassan elfogyok.