Nincs életem, csak álmodom,
nincs álmom sem, csak gondolom,
nem vagyok senki, nem látnak,
apró pontja vagyok a világnak,
nincs szükségem semmire,
nem kell a pénz sem az önzésre,
nem veszek, és nem adok,
csak hogyha néha kapok,
azt is csak csendben, szó nélkül,
szívembe tűzöm emlékül,
árva az életem, nem áraszt
fényt rám az Isten, ha feltámaszt,
mert bennem van ő eltemetve,
bennem él az Isten szerelme,
örök szeretőm magam kerestem,
és viselem a sírig tartó kereszten,
mint gyertya a sötét szobában,
égetem fényem a világban,
nem vagyok más csak önmagam,
annyit érek, mint kimondott szavam,
egy parányi csillag, mely úgy ragyog,
hogy majd bele pusztulok.