Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Peddy és a szalamandrák

, 456 olvasás, leguan , 5 hozzászólás

Ezerszín

I.
Ó jajj! Reszkető testem lassan süllyed az éjjel feneketlen mocsarába, s már nem érzem az élet varázslatos lüktetését. Lassan elhagyom a testemet, és a szánalmas hús-masszát, mint kéjvágy szabdalta ruhát, a jéghideg földre hullajtom. Ám valahonnan hófehér kezek nyúlnak utánam, s mint vízbe esett, fuldokló állatot, kiemelnek a halál óceánjának hűvös habjaiból. Arcok emelkednek előttem a hideg sír halálos sötétjéből, és pergamen bőrömet felszántják a csillámló kristály-könnycseppek. A Hold, e hófehér tünemény, most a Sátán parázsló arcát ölti magára, s hívogatva nyújtja felém kezeit. Vörös szemű démonok törik át az idő börtönének falait és elrejtőznek megfagyott szívem jég-függönyös termeiben. Téboly formálta hangok keringenek koponyám csontos csarnokában, s Lucifer szelleme csókot hint lüktető homlokomra…
Egy óra múlva az öreg falióra elüti az éj felét. A szűk folyosókon, melyek, mint a kárhozatba vezető ösvények kanyarognak a reménytelenség palotájában, lassan közeledik felém a Halál. Vajon találkozhatom-e majd a Pokol édes lángjai között azokkal a márvány-színű arcokkal, melyek a tükrök mélyén lebegve kutatják szemeimben önnön őrületüket? Csak a vér szagára emlékszem és arra a kellemes melegségre, mely hatalmába kerítette lelkemet. Az ajtómon éles körmök kaparásznak és idegen árnyékok táncolnak hideg szobám falán. Vajon hány órám maradt még a magasztos halálig? Hány nyomasztó, keserű óra választ még el az imádott haláltól!? A folyosón léptek zaja visszhangzik. Itt az idő…! Végre…! Végre elérkezett! Vagy talán csak a képzelet űzi velem gonosz játékait?

II.
Néha úgy éreztem, nem vagyok egyedül a vén ház falai között. Mintha láthatatlan szemek kémlelték volna mozdulataimat. Emlékszem, álmaim mennyei birodalmába gyakran betörtek a rettegés dúvadjai! Mikor fejemet az izzadtság-szagú párna mélyére fúrtam, jéghideg fuvallatok keringtek köröttem. Figyelték minden mozdulatomat! Szemhéjaimra halott kezek hintették a rémálmok porát, s bár szólítottam Őket - ó, elviselhetetlen borzalom! - csak a kegyetlen némaság felelt szavaimra! Néha, homályos hajnalokon, önnön sikolyom ébresztett lidérces delíriumomból. De most, mintha újból felélednének az árnyak… igen… látom őket! Ó, szörnyű, alaktalan barátaim! Jó újra látni Titeket!
Ismét elérkezett hát a farkasok órája! Jól tudom, álmaim szárnyatlan madárként verdesnek majd a hideg, szürke falak között. Mikor kialszanak a fények, egy pillanatra nyugalom tölt el. Nem látom a megvető pillantásokat, nem hatolnak húsomba az izzó penge-tekintetek. A boszorkányok dala! Ó, igen! A boszorkányok dala morfiumként járja át zsigereimet. Szivárványokat látok, a pompás színeken tündérek táncolnak! Egy aranyszínű tóban, egy kicsi leány fürdik, körülötte hangosan dalolnak a békák! Kék szemeiben az ártatlanság gyémántjai ragyognak. Könyörgöm! Tűnj el a szemeim elől, te látomás! Tűnj el örökre, szánalmas életemből!
Az ezüstös holdfény beragyogja szobámat. Ó, borzalom! Látom a gyermekeket! Üres tekintetükkel kutatják kicsiny, elveszett lelküket! Minden éjjel eljönnek hozzám, nem hagyhatnak számomra nyugalmat. "Tudjuk, hogy te is itt vagy!" - suttogják, majd szájukból csorogni kezd a vér. Furcsa dalokat hallok és kicsiny lábak topognak hideg padlómon. Hollók köröznek testem fölött, mintha csak a halálomra várnának, hogy éles csőrükkel széthasíthassák édes húsomat.
A holdfénybe rejtőzve jönnek hát hozzám a halott gyermekek…

III.
Lassan itt a pirkadat órája. Testem mozdulatlanul fekszik a földön, mint haszontalan, elfelejtett játékszer, melyet mindenki megunt már, s immár csak az örök enyészetre vár. Agyamban egy régi mese kering, melyet még nagyanyám mesélt, miközben a kúria ablakait csapdosták a vihar-cibálta fagallyak…
Hol volt, hol nem volt, Írország földjén a Galway öbölben, egy hatalmas házban éldegélt a kicsi, aranyfürtű Ashley. Egy napon Ashley kint játszott a harmatos fűben, s ráakadt egy kicsiny gyíkocskára. A gyík azonban nem volt hétköznapi gyík! Bőre fekete volt, mint az éj, s szemei a vihar előtti Hold színét idézték! Ashley egy dobozba zárva tartotta a gyíkot az ágya mellett, a szekrényében. Aztán egy viharos éjszakán, a lány jéghideg lábak topogására ébredt, a gyík ott ült a mellkasán, s delejes tekintetével magához vonzotta a leány lelkét, majd lerántotta magával a Pokolba! Eddig a mese…
De jajj! Ó, borzalom! Szörnyű borzalom! Hajnalban arra ébredek, hogy egy szalamandra fekszik a párnámon, s izzó szemeivel meglopja békés álmomat! Ó, ez a kis gonosz gyík! Érzem, tudom: a lelkemet akarja…! Megdörzsölöm szemeimet, s a gyík eltűnik! Hál’ Istennek, csak az álomtól felajzott képzeletem játszott velem, mint oly sokszor az elmúlt hónapok során.
Aztán egy napon, jött a hír: egy új gyógymód segítségével orvosolhatják az elme legfurcsább torzulásait is!
"A Saint Anna klinikán új gyógymódot fejlesztettek ki a fóbiák és az elmebajok kezelésére! Forduljon hozzánk bizalommal, s pár hónap elteltével új emberként távozhat falaink közül!" Mit is veszíthetek? - gondoltam, és nagy reményekkel szívemben felkerestem hát az intézményt…

IV.
- Üdvözlöm! A nevem Peddy McNormick, és furcsa képzelgéseimet szeretném kezeltetni az önök intézményében!
A hölgy, aki a recepciónál volt, így felelt:
- Üdvözlöm a Saint Anna klinikán! Mondana kicsit többet a panaszairól?
- Szeretnék végre nyugodt életet élni! Szeretném, ha megszabadítanának a félelmeimtől! Démonokat, halott gyermekeket látok! Kérem! Segítsenek rajtam!
- Egy aláírást kérnék, s máris megkezdődhet a kezelés! Azt hiszem, a hatvanhatos szoba megfelelő lenne Önnek! Nyugodjon meg, itt majd elfelejti minden fantazmagóriáját…

V.
Peddy számára az a szoba maga volt a mennyország! A hajnali napfény mindig besütött az ablakon, és a pirkadat mesés színei betöltötték a helyiséget. Peddy boldog volt, bár testét leszíjjazták az ágyhoz, s bizonytalan eredetű ételekkel etették. Néha úgy érezte, mintha emberi ujjakat enne, máskor az a téveszméje támadt, hogy szemgolyókat főztek a levesébe, de ezeket csupán ostoba gondolatoknak vélte, s hamar elhessegette őket.
Aztán egy napon, miután már egy hete feküdt az ágyhoz szíjjazva, belépett hozzá Dr. Francis Günter.
- Eljöttem, hogy segítsek magán Peddy. Kérem, most lazuljon el! Így ni! Tökéletes lesz! Nézze csak! Ajándékot hoztam Önnek! Egy szalamandra, két szalamandra, három szalamandra, négy szalamandra, öt szalamandra… - mondta a doktor, s a szalamandrákat rátette a magatehetetlen, leszíjjazott Peddyre. Nővér! Kérem hozzon egy kis "bénítót" - szólt a doktor. Kis idő elteltével megérkezett a kért anyag, melyet Günter doktor befecskendezett Peddybe, amitől annak minden végtagja megbénult, de a tudata éber maradt. Betették egy kádba és egy vödörből szalamandrákat öntöttek rá a nővérek, míg a doktor fentről, egy korlátnak támaszkodva szemlélte Peddy kínlódásait.
Egy óra múlva Peddy meghalt. Hogy a rettegés, vagy a beadott bénító anyag végzett vele, azt nem tudni. Dr. Günter elmosolyodott, s így szólt:
- Vihetitek a többi közé…

VI.
A Saint Anna klinikán az idők folyamán sok ember vesztette életét…
Dr. Günter gyakran sétált a hullaházban, és halkan beszélt a hideg tepsikben nyugvó testekhez. Néha a fejüket is megsimogatta. Akadtak kedvencei is, nekik sokszor még zenét is lejátszott egy régi, recsegő gramofonon.
Peddynek azonban csak a teste halt meg! A félelmei, a fóbiái életben tartották a tudatát, és elméjében egy hatalmas szalamandra vert tanyát, és a halott gyermekek is sokszor meglátogatták…
Az idő múlt. Sok év telt el, míg egy napon Dr. Günter öngyilkosságot követett el az irodájában. Egy hatalmas késsel elvágta a saját nyakát, s a földön fekve elvérzett. Az emberek kisértetjárta helynek kiáltották ki a klinikát, és senki sem merészkedett még a közelébe sem. A magára hagyott épület lassan annyira lepusztult, hogy csak a csupasz falai maradtak meg, melyek között új otthonra leltek a környék szalamandrái.
Téli éjszakákon, mikor a szél süvítve hordja a hófehér havat, pattogó tüzek előtt ülve, a vén nagyapák különös történeteket mesélnek unokáiknak egy Peddy nevű férfiről, az ő különös fóbiájáról, s tragikus sorsáról.
Ti hallottátok már? Nem?! Akkor most elmesélem. Helyezkedjetek el kényelmesen az öreg karosszékekben! Szóval! A történet úgy kezdődik, hogy…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: leguan
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 326
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23
Összes: 349

Page generated in 0.2264 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz