Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Tűzes ígéret

, 770 olvasás, liaMortiC , 4 hozzászólás

Felnőtteknek

Ma még semmi kedve nem volt felkelni. Vasárnap volt és kora hajnal.
A nap épp kezdett halványan és rézvörösen valami gyenge fényt kipréselni magából, hogy később mikor majd fázósan ébred a világ mint természetes kemence, felmelegítse a tájat. Elűzvén azt a vén uhu baglyot is, ki tavaly ősszel vesztette el a fél szemét a mocskos képű Pablo jóvoltából. A sűrű köd is eliszkolt az erdő felé. Az ottmaradottak kis csoportokba, foltokba verődtek. Ők nem féltek a nap első csókjától. Jutalmul most fényesen csillantak meg a Mesetán macchia cserjék és a bodorrózsák között.
-Biztosan fél a gyáva!- gondolta ásítva, majd megfordult a Guadalquivir folyó irányába. Gyöngyözve futott medrében a víz. Olyan tiszta volt, hogy még a két héttel ezelőtti viharban idekeveredett citrom, oleander és agavé leveleket is tisztán kivehette bárki. Kicsit arrébb, egy a víztől összehordott dűne után csobbanva ölelkezett össze a víz, és örömükben kevéske szivárványszín habot kacagtak. A part közelében ilyenkor mindig áttetszően tiszta volt a nagy folyó. Éppen ezért, tegnap meglepődve fedezett fel benne a sok apró sötétszürkés kagylókat. Születése óta itt élt és úgy ismerete ezt a tájat, mint a saját tenyerét. De sosem látott benne még hasonlót sem. Békákat mindig. Vízi madarak egész hadát, és szitakötőket is. Sajátos nevekkel különböztette meg őket, színük, formájuk és nagyságuk szerint.
Hiába csukta le szemét, a mély álom nem jött már. Az oldalára fordult, és az olajfa levelei között átszűrődő napfénnyel kezdett játszani. Hunyorított. Kissé lidércesen mozdultak meg a falevelek, mit most kisimított a gyengéd szél, valamiféle varázsvászonná. Nem tudta tovább nyitva tartani a szemét, és mert csípte már a levegő, összeszorította. Szeme sarkából könny csordult. Épp úgy, ahogy tegnap este is. Még mindig görcsbe rándult a gyomra, és az édes izgalomtól enyhén émelygett miként visszapergette az időt, és újra elé tárult a holdfényben, Inés gyönyörű almaalakú mellei. Ahogy ő, maga nagyot nyelt, és Inés napbarnított kicsi keze megfogta az ő kezét, majd ráhelyezte a melleire. Pont akkorák voltak, hogy elfértek a tenyerében. Ez tetszett neki. Az is, hogy ezek mellek közepén, kicsiny barna foltot képzett a természet. Ahogy hozzájuk ért megkeményedek, és ujjai közül kikandikáltak a bimbók.
- Vajon milyen lehet az íze? -gondolta, és már hajolt is le az egyikhez. Sosem tett ilyet ezelőtt. Lassan a lány mellei felé közelített, és érezte a lány citromos leheletét. Látta ahogy mellkasa egyre szaporábban emelkedik, és süllyed. Közben érezte, ahogy saját ölébe tódul a vér. Először nyelvével érintette meg a már kemény mellek hegyét. Inés ettől halkan felnyögött, és hirtelen mozdulattal összerántotta magán hófehér ruhájának felső részét. Majd gúnyos mosoly ült ki az arcára. Apró ujjai közé kapta az orrát, majd erősen megtekerte, és elillant. Ő pedig ott maradt az orrcsavarástól könnyes szemekkel.
-Mostanra már biztosan mindenki rajta nevet.- gondolta, és a tegnapi édes emléktől, most ismét könnyek tódultak szemébe. Szerette azt az apró termetű, fekete göndör hosszú hajú lányt.
Hirtelen eszébe jutott, hogy még tegnap megígérte édesanyjának, segít neki, a magyaltölgyek tövében összeszedni a már leesett makkokat. Joselitonak, a fekete lábú disznónak. Pontosan napi három kilót evett meg belőle. Evett volna többet is, de az édesanyja sosem engedte, hogy jutalomból, vagy egyszerűen csak szeretetből, akár egy darabbal is többet adjon neki.
Lassan kezdett elzsibbadni a teste, de nem akart megmozdulni, nehogy azzal megzavarja azt a dallamot, mit a természet reggeli ébredése hallatott. Még fülében csengett édesanyja hangja is, miként eltervezi és hangosan átgondolja, mire van szüksége a nap folyamán.
-Ha végeztél a makkszedéssel, hozz egy kis levendulát is nekem.- kedves szelíd mosollyal fejezte be a mondanivalóját, majd sarkon fordult, és elindult a konyha irányába.
Nagyon szerencsésnek érezte akkor magát, mert a magyaltölgyek alatt levendula, kakukkfű, és kamilla burjánzik. Visz majd mindegyikből neki. Ha pedig hamar végez mindennel, lesz elég ideje lefutni a halpiacra is Xavierrel és Joxemivel, a két legjobb barátjával. De a legeslegjobb az lesz, hogy elkerüli azt a fülön csípést, ami úgy tudja égetni a füle hegyét, mint most. Hirtelen minden képzelgése elillant, és visszazökkentette őt ez a borzalmas csípés a jelenbe.
-Hát itt vagy!- csengett baljósan az édesanyja hangja.
Felriadt, és füle hegyét tüzesen égett az álmaitól elfelejtett ígérete.

megjegyzés: suminak, a tudta nélkül is vigasztaló tavaszi vanília illatért. Dormán Áginak, és az elveszeteknek, hogy hazataláljanak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Novella
· Írta: liaMortiC
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 296
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 320
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.8735 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz