Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Betonkeserű…

, 596 olvasás, devid , 2 hozzászólás

Gondolat

Mint panelházak
köveit az eső,
úgy emészt
zajtalanná mindent
az éjjel.

Borús kedéllyel
bámulom a cement
palotákat, s ammónia
szaga leng a széllel.

Itthon vagyok…

Azt hiszem betonná
váltam… világosból
sötétszürkévé
avanzsáltak…

… a gyarló cseppek.

Millió lámpa szeme
izzik aranyosan,
lecsordulnak
oldalán a
füsthegyeknek.

És emlékszem…

A lányra, kit
azt hiszem,
sosem szerettek.
Kit először
zokogni láttam…

Kiváltak könnyei
az esőből, s
fuldokolva
kiabáltak az olajos
pocsolyában.

Felpillantott, majd
elszaladt… s
nélküle összeomlott
e táj is.

De sosem feledem,
mert fájdalmát nálam
hagyva döbbentett
rá,

hogy ember
vagyok máris.

Megjegyzés: Emlék körülbelül 5-6 éves koromból.
2010. szeptember 28.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: devid
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 325
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22
Összes: 347
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.2776 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz