1798. július 15.
Mikor az első pillantásunk fennakad egy ismeretlen formán, az örökre emlékezetünkbe vésődik. Az ismerős dolgokat, melyek nap mint nap körbevesznek bennünket, hajlamosak vagyunk megszokni, s így az idő múlásával veszítenek értékességükből. Az emlékezés kertjében szépséges, ám hatalmas tüskékkel "megáldott" növények bontják szirmaikat - gondolta Mary, miközben teáját kavargatta egy kávéházi asztalnál. Aztán azon kezdett töprengeni, hogy a szemközti asztalnál ülő úriember, aki elmélyülten olvasta Michelangelo verseit, vajon felfogja-e a költemények valódi értelmét?
Michelangelo Buonarroti sorai talán minden ember életére érvényesek:
"Nem vagyok magamé már! Hogy lehet,
egek, egek, egek!
Ki forgatta ki formám,
s ki van közelebb hozzám,
ki jobban enyém, mint én lehetek?"
Talán az idegen úr is önmagát kutatja a sorok között. Talán mindannyian önmagunkat kutatjuk, ha olvasni kezdünk.
Aztán gondolatai hirtelen az előző nap délutánjára terelődtek: tegnap, mikor délután fürödtem egyet valahol egy erdei patakban, furcsa volt érezni a tisztaságot, furcsa volt érezni mezítelen testemen a természet ősi, tiszta erejét. Láttam a köveket az aljzaton. Láttam a tükörképemet a vízfelszínen.
Mary hirtelen felnézett: és most itt látom ezt az idegen úriembert, amint Michelangelo verseit olvassa.
Mikor az első pillantásunk fennakad egy ismeretlen formán, az örökre emlékezetünkbe vésődik.
… hogy az idő múlásával majd képesek legyünk felejteni…
Online látogatók:
Látogató: 155
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17 
Összes: 172
