Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Merre?

, 916 olvasás, quentin , 18 hozzászólás

Felnőtteknek

- 1 -

- Elment a narancsos-zöld, hallod? – ordította Adela férjének. - Már megint elszaródott ez a kibaszott szar, most hogy relaxáljak? – emelte - ha lehet - még tovább a hangját.

Férje, Eduárd rezzenéstelen arccal tűrte az asszony hisztijét. Ugyanazzal a mozdulattal lapozott kedvenc újságja 17. oldaláról a 18.-ra, mint ahogyan azt 4 perccel korábban a 15.-ről a 16.-ra tette. Azon sem kapta fel a vizet, mikor pár pillanattal később a narancsos-zöld relaxációs színre olthatatlan vágyat érző, kellőképpen feldúlt neje a pihenőszoba egységesített távirányítóját az újságon át teljes erővel belevágta a képébe. Szenvtelen arccal nézte az asszonyt egy darabig, aztán felcsippentette két ujjal a távirányítót az öléből és laza mozdulattal a kandalló parázsló rönkjei közé reptette. A távirányító és a rönkök - így együtt - aprócska kék, lila és vörös szikrák százait keltették életre a kandallóban, férj és feleség pedig sima arccal, szótlanul nézte, ahogy a műanyag dobozka pár pillanat múlva előbb olvadni, majd folyni kezd a hőségben. Adela tettetett közönye oszlott előbb semmivé.

- Te töketlen fasz! – sziszegte maga elé, miközben keresztülvonaglott a termetes nappalin és odaért a kocsi-kulcsok tárolására használt polchoz. Némi töprengés után a Lexus kulcsát emelte le a helyéről, majd – teljességgel feleslegesen osztva meg az információt Eduárddal – frizuráját igazgatva közben a bal kezével közölte:
- Elhúzok a picsába.

Eduárd – kezében az újság romjaival – fanyar arckifejezéssel figyelte a távozót. Megvárta, míg az ajtó szép lassacskán bezáródik. Némi örömmel állapította meg magában, hogy ezt a típust egyszerűen nem lehet bevágni magunk után. Kimért mozdulattal emelte fel whiskyvel teli, metszett velencei kristály poharát a kisasztalról. Nézegette egy ideig a színek játékát az ital felszínén, aztán hirtelen mozdulattal felhörpintette az egészet.
– Ááh – szusszantotta, ahogy a kiváló ital végigmarta magát belsejében. Megrázkódott, ismét belenézett a pohárba. Mutatóujjával benyúlt az alul árválkodó cseppért és azt a homlokára kente, oda, ahol az imént a távirányító és a feje konfrontációjának nyomaként kissé felhorzsolódott a bőr.
Az ajtó felé nézett és – jelentős fáziskéséssel reagálva házastársa bejelentésére - maga elé motyogta:
- Pá, ribanc!

2 -

Alberto a szobájában játszott.
A lakás monumentális méretei miatt igazából egyébként is alig észlelhette volna szülei vitáját, ráadásul érzékelése teljes mértékben laptopjának képernyőjére fókuszálódott.
A játékban normális családja volt. 2 testvére, egy húgi, és egy bátyus, valamint az apai nagyszülők. Apáék ott csak nagy néha zördültek össze, ha a kosztpénz elfogyott a hóvégére, vagy épp apa elfelejtette levinni a szemetet. Anya pedig biztosan nem vágna apához semmit se. A hét fős család egy ötven négyzetméteres, harmadik emeleti lakásban lakott.
A valóságban… a valóságban Alberto szobája épp ekkora volt. Ehhez jött még a fürdő, a maga szerény 30 négyzetméterével. Játszásiból, pontosabban a gépen belül Al, és a másik 2 gyerek rengeteget tanult és alig futotta havonta pár peso szórakozásra, pedig még a nagypapi is dolgozott.

Egy-egy alkalommal Al egy hétnyi időt játszott. Lehetett volna gyorsabban is, de nagyon sok mindenre kellett figyelni, számtalan opciót átgondolni.
Igazság szerint korábban négyen voltak testvérek, mert 2 "ottani" évvel ezelőtt megszületett a kis Pedro, de a véletlen rossz lapokat dobott. A gép szerint Pedronak súlyos betegsége volt, és a szülök biztosítása nem fedezte a kezelést. Alberto akkor mindent megpróbált, a szemét masina azonban inden igyekezete ellenére türelmetlen és kegyetlen formáját hozta. A szülők hitelt vettek fel, de nem eleget és nem tudtak biztosítani minden spéci kezelést a kicsinek. Amikor Pedro meghalt, Alberto húsz egymást követő napon át újra és újraindította a gépet, azt a napot, hátha, hátha máshogy alakul.

Még arra is gondolt, hogy törli az egész játékot.

- Soha nem fájt még semmi annyira, mint amikor Pedro meghalt. - súgta most maga elé.
Nézte a gépet.
Néha gyűlölte.
Eleinte nagyon gyakran megfogadta, hogy kevesebbet fog rágódni a családi dolgokon, később azonban ez az őrült gondolat szerencsére örökre elmaradt. Azóta, amióta van ez a – milyen ostoba szó, hogy – játék, igen, azóta érezte, hogy tartozik valahová. Nem gondolkodott a miérteken. Egyszerűen feleslegesnek érezte rágódni valamin, ami egyértelműen jó.

Amikor reggelente, a kapu felé tartva végigvonult a kerten, vagyis inkább parkon úgy érezte, hogy az, ami aktuálisan történik nem valódi, nem lehet valódi. Akármilyenek is a virágok, akármilyen a pázsit és lehetnek bármekkorák a felette bólogató fák. Akárhogy is – nem valóság. A valóság a suli és a napi három pluszfoglalkozás után kezdődik.
Akkor, amikor hazaérve egyedül lehet a szobájában a családjával.

Megjegyzés: - folyt köv -

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Novella
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 313
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22
Összes: 336
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2316 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz