Navigáció


RSS: összes ·




Mese: Csoda kétezer ötvenben

, 401 olvasás, szhemi , 1 hozzászólás

Ezerszín

Csoda kétezer ötvenben
(Mese a labdarugó világbajnokságról).


A csoda még kétezer harmincnyolcban történ. A FIFA kongresszusán, ahol a kétezer ötvenes év labdarugó világbajnokság helyszínét sorsolták. Három pályázónak volt még esélye, Luxemburgnak, Máltának és Magyarországnak, mint az akkori világ három labdarúgó nagyhatalmának. A régi nagyok, mint Brazília, Anglia, Németország, Spanyolország, már rég leszálló ágban voltak. Az utolsó világbajnokságot is Mongólia nyerte, újkori tatárjárásnak is nevezték ezt a vé-bét. Nos, talán már a helyszín is elárul valamit, ugyan is a sorsolást Budapesten, a Vigadóban rendezték. A sorsolás maga sem volt szokványos, Jónás a jós vizipocoknak kellett eldönteni a helyszínt. Ez úgy történt, hogy három víz alatti házikót, a három nemzet színére festettek, és amelyikbe bemegy, az lesz a nyerő. Láss csodát, a kis állat a piros-fehér-zöld házikóba ment be, így Magyarország kapta a rendezés jogát.
Sokan csalást emlegettek, hogy a házikóban Pick szalámit rejtettek, vagy talán egy csinos pocoklány várta. De ezek csak mende-mondák voltak. A lényeg, hogy mi rendezzük a vé-bét.
A kis pockot egyébként az olimpiai érdemrend arany fokozatával, valamint a tiszti kereszt gyémánt kukac díjával is kitüntették.

Megkezdődtek az építkezések. A legnagyobb stadiont a parlament helyére tervezték,
sok funkciója már úgy sem volt, cirkusz és állatházként működött a gyerekek nagy örömére.
Az öregek még emlékeznek, hogy előtte sem volt igen más funkciója.
Az üléseket már régen Balatonon-őszödön tartották.
Szállodákat is kellett építeni, így került az akkor már kristály tiszta Duna partjára három hatszáz emeletes építmény. A közlekedést levitték a föld alá, felül öko erdőket telepítettek, rengeteg parkot, ahol csak sétálni lehetett. A belvárosban szafari parkot hoztak létre, oroszlánok, elefántok, tigrisek éltek itt békességben az emberrel.
Végül is a dús gazdag Magyarországnak meg sem kottyant e nagyszabású rendezvény kivitelezése.

És elérkezett a nagy nap. A világbajnokság megnyitója.
Az egész ország fényárba úszott. A kertekben, a házak tetején és a hegyek ormain csodálatos, álomszép tűzijáték kápráztatta el a világot. Egy ország szíve dobogott most egyszerre.
Minden állampolgár két hónap fizetett szabadságot kapott. A hölgyeket, akiket nem nagyon érdekelt a foci, állami pénzen a legszebb szigetekre vitték nyaralni.

A nyitó mérkőzést természetesen a Magyarok játszották a harmatgyenge Argentinokkal.
A játékosok ki futottak a pályára, a labda már a kezdő körben volt. Bírót sehol nem lehetett látni, mint az őskorban, ma már csak videó bírok voltak.
A lelátón kétszázezer ember őrjöngött, míg a háromdimenziós tévék előtt több milliárdan nézték a kezdetet. De mi történik? A pálya szélén egy apró termetű nő készülődik a kezdőrúgás elvégzéséhez. Görbebotjára támaszkodva lassan középre tipeg.
Csak most látom, hogy Panka az. A Győri ETO tiszteletbeli elnöke, kinek szíve helyén is labda dobog. A lelátókon néma csend, lélegzet visszafojtva figyelik, ahogy belerúg a labdába,
majd egyszerre felugorva kántálták, Panka, Panka, Panka. Végre elkezdődött a kétezer ötvenre kiírt labdarugó világbajnokság döntője.

Hogy-hogy alakult? Azt fedje a jövő jótékony homálya.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Mese
· Írta: szhemi
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 324
Regisztrált: 1
Kereső robot: 21
Összes: 346
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2352 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz