Az éhes árnyak
Csak rád várnak.
Sötét éjben,
Fekete fényben.
Félelem-szárnyak
Rebbennek, fájnak
Éjnek bársonyában,
Fáknak árnyékában.
Sikoly, mi elárul,
Ha lelked elárvul,
Félsz védtelenül,
S bámulsz értetlenül
A jéghideg rácsokra
És a sötét holdra,
Mert önmagad rabja vagy,
S ettől véred megfagy.
Remélsz és küzdesz még,
De csak míg vágyad ég,
Hogy innen elszabadulj
S hogy majd élni tanulj,
De mielőtt mehetnél,
Életed véget ér.
Életed rabságban élted,
S így is ért utol a véged...
Megjegyzés: Mielőtt bármelyik kedves ismerős is szóvá tenné a kicsit keményebb stílust, és a kemény bírálatot az emberekről, csak annyit üzenek nekik, hogy ez is én vagyok...