Ökörnyál úszik a levegőben. A napsugár és a szél játszik vele, meg - meg csillan, majd tovaszáll, és aztán ismét előtted ragyog, mintha aranyfonalat csengetne alá az Ősz nagyasszonya. A szőlőlugas alól nézem, e csodálatos játékát az ősznek, és észre sem veszem, milyen nagy körülöttem a forgalom. Minden évben ez van, így történik, minden székely faluba, minden gazda házánál! Már október előtt hallod, amint a cigányok - ki szekérrel, ki gyalogosan - az utcán kiabál:
- Kosarat vegyenek, seprűt vegyenek!
Beköszönnek az udvarokba, és még az is megveszi, aki eddig nem is gondolt rá, mert mustrálgatva a régi kosarakat, bizony sokaknak, lukas az alja! És itt a betakarítás, a kosár pedig kell, mert jön a segítség és mindenkinek kezébe kell adni, egy-egy kosarat, amibe aztán a fürge kezek beleszedik a krumplit, meg a kukoricát.
A kukoricaszedést szeretem! Az nem egyszerű munka, az szórakozást is jelent! Már előtte egy nappal megfőzi a gazdasszony általában a töltött paprikát. Hiszen ősz van és paprika van elég, paradicsom sem jelent gondot, a hús is kikerül. Meg aztán meleg étel, mégis hús van benne, ez kell a fizikai munkát végző embereknek. A sütemény sem lehet más mint almás pite. Az alma is megterem a kertben, és a hullásalmát mire használná az ember?
A legnagyobb fazék kerül ilyenkor a kályhára! Amíg fő a töltött paprika, már meg is sült egy teknő kenyér, csak leverni kell, hogy aranyló héját mutassa, és illata szálljon a levegőben. Alig várod már, hogy egy dúcosabb kenyér kerüljön elé a kemence mélyéből, mert a madárkát a gyerekek kapják, de a dúcát a kenyérnek letörheted.
A dagasztást mint mindig, már korán reggel elkezdték, és amire a nap magasra emelkedik már hűlnek is a ropogós héjú kenyerek. A kemence melegével még megsül a pite, és még mindig marad annyi meleg benne, hogy a télire eltett szilva befőtt is helyet kapjon benne egy kis dunsztolásra. Mire a kemence kihűl, az üvegek is kerülhetnek a helyükre, szépen sorba, csak még feliratozni kell.
A férfiak, a munka menetét beszélik meg, az asszonyok, még megnézik van-e elég kosár, megbeszélik, ki jön el, és már készen is vannak az előkészületek. Minden olyan simán és megszokottan megy, hogy nincs helye az idegeskedésnek, lótásnak-futásnak. Nézegetheted, amint az ökörnyál lassan befonja az összes szőlőlevelet, és az esti fényben megmártózva, utolsókat szikrázik a lemenő fáradt nap fényében.
Másnap reggel, mintha összebeszéltek volna ki mikor indul el, hangos szóval egyszerre érkeznek meg a segítő emberek. Családtagok, barátok, hangos szóval érkeznek. Vidámnak ígérkezik a nap!
Az égen nincs egyetlen felhő sem, a gyerekek a szekérre másznak fel, és ha a föld messze van, akkor a szekér hamar megtelik. Zsákok, kosarak, és egy szekérderéknyi ember.
Boldog, emberek, és egy vidám nap. Mintha a nap is élénkebben sütne, kegyesen hogy a jókedvet semmi ne törje meg. Így indul el munkára és érkezik ki a mezőre a kukoricaszedők serege. A mezőn, már más illat és hang fogad. A megszáradt kukoricakórók, sejtelmesen susognak, ha néha a szél uram megmozgatja szárnyait.
Mindenki nyakában egy zsák, mert egyszerre a babot is szedik, télire. A megszáradt hüvelyekkel óvatosan bánnak, mert élük mély sebet vághat hamar az ember kezébe. A kukorica levele sem kegyesebb, vág ő is ha nem ismered! A sárguló tök fejek vigyorognak a sorok között, őket meg a férfiak dobálják ki a sorok szélére. Az asszonyok, bemennek a sűrűbe, és nevetve, beszélgetve szaporán tördelik, mustrálgatják a csöveket. Száraz időben könnyen törik, a megtelt kosarakat az emberek viszik, cipelik és öntik a szekérbe. Délig meg sem áll senki.
Aztán délben ahogy a toronyóra elüti a delet, és meghallják a harangszót, az emberek, egyszerre teszik le a kosarakat és ülnek ki a föld szélére. Egyike a legkellemesebb pillanatoknak, hiszen nemcsak a pihenő kecsegtet, de soha sehol nem olyan finom a főtt tojás, szalonna meg szalámi, mint kinn a földeken. Mennyei íze van a tegnap sült kenyérnek, a szalonna sem volt ilyen finom még soha sem. A fáradság meg az éhség megfinomítja az ízeket. Hiába olvadt meg egy kissé a szalonna, a kenyér a zsírt magába szívja, és olyan az íze, hogy megennéd a csillagokat is vele. De nem teszed, mert ott vár még a csomagba fehér kendőbe, a fonott kosár alján az almás pite. Kell annak is a hely. De a közben megivott egy-egy kupica köményes pálinka segít, hogy azt is megehesd. A férfiak a bort kóstolgatják, az asszonyok a demizsonban hozott finom vizet. Aztán kezdődik minden elölről, mígnem nem marad egy kukoricacső sem a helyén.
Megtelt a szekér, jó termés lett, a deszkákkal felmagasított szekér nyögve indul el. Oldalában a sárga tökök szegélyzik a kukoricatermést, és vigyorognak a kíváncsi emberekre. Mert hazafelé bizony nem kevés pillantás esik a szekérre, hiszen téma ez, hogy hányszor fordult a szekér, és kinek mennyi termése lett. Ez már a falu élete!
Hazaérve a csűr méltóságteljesen tárja ki nagy kapuját, hogy leönthessék a hazahozott termést. Az asztalra került töltött paprika is hamar fogy, mert az este közeleg. Mindenki siet haza, ellátni az állatokat, és mert a kukoricaszedés ezzel nem fejeződött be. Este van a folytatása és mindenki igyekszik, mert most törik könnyen a cső, és le kell fejteni róla a szép fehér csuhát. A tökök az udvar egyik felében különültek el, szomorkásan egy halomban velük most senki sem foglalkozik.
Az otthoni munkát elvégezve hamarosan megérkeznek a szedésben rész vett emberek, de jönnek barátok, a fiatalság nagyobb számban vesz részt. Mert ünnep ez. A falu és a család ünnepe! Megvan ennek a varázsa, amire a hold magasan jár és a csillagok is kinyitják szemüket, mindenki serényen dolgozik.
Ha valaki piros csövet kap, annak már nem kell dolgozni. De ha előkerül egy egy beteg cső, aminek fekete szenes jellegű csomó van a tetején, akkor jaj annak aki melletted ül, mert hamar összekennek vele.
Minden csövet megnéznek, mindenkinek van szava, hogy kicsi vagy nagy a szem, hogy hosszú a cső meg, hogy sok a csuha rajta. Jól beöltözött és ez hosszú, hideg telet jelent.
Az öregek, ők még értenek hozzá, szorgosan gyűjtögetik, zsákokba a finom selymes belső csuha részeket.
Annyi mindent tudnak belőle készíteni, hogy csoda! Lábtörlő, az is hány- meg hányféle! Van, ki megfesti és csíkokat sző bele. Van ki durvára szövi, az ajtó elé ez kerül, de van finom szövésű, az meg a házban foglalja el a helyét. A téli estéken gyűlnek össze az asszonyok, és amíg a férfiak a hatvanhatot ütik, addig az asszonykezek, szőnek, vagy éppen csuhából készítenek ma már kincseket.
Az egyenes kukoricaszárat a lányok hozták haza, szépen befaragva a két végét, hajcsavaró lesz belőle. A természet gondol mindenre, az emberi szépséget sem felejtette el. A csuhéból az ügyesebbek, kosarakat meg táskákat fonnak. Csipkés szélű táskámat sohasem felejtem el! Édesanyám pödörte a csuhét, és szőtte nekem!
Közben lassan fogy a csomó, a tészta meg a bor! Felkerül a padlásra a kukorica, az asszonyok zsákja megtelik csuhéval, éjszaka lesz, szép őszi éjszaka. Megszólal a nóta, hol vígan hol fájdalmasan. Az esti csendben a székely himnusz halk sóhajszerű dallama szorítja össze a szíveket. Titokban mindenütt elénekelték, és utána egy pillanatra a néma csönd, kíséretében egy sóhaj.
Így történik, minden évben, és történik míg a falvakban még él a szeretet. Szeretete a földnek, a munkának. Szeretete a dalnak, a hazának. Szeretete az ősz játékának, a fényben játszó ökörnyál csillogásának!
|
Online látogatók:
Látogató: 104
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21 
Összes: 127
Jelenlévők:
