Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mályinka felett

2010-08-11 22:00:00, 1542 olvasás, tollhegy, 18 hozzászólás

Szédítő mélységű csönd ült az erdőn,
imbolygón botorkált egy napsugár,
rezzenéstelen, végtelen csodára éhezőn,
a természet lélegzetvisszafojtva várt,
hogy a mindenség leheletétől
kivilágosodjék az éji-homály…

és sóhajtottak a fák, fölszakadt a csönd,
egyetlen hárfaként zúgott az erdő,
ujjongó dalra kelt a lent, s a fönt,
rejtelmek fényében fürdött a lejtő,
s a reggel, mint ünnepi himnusz
köszöntötte a Teremtőt…

és minden látható lett, nem volt már titok,
a sziklás völgyben a patak, hogy zubog,
mily mély, félelmetes gyönyörű katlan,
hová vize zúdul hangos zuhatagban,

hogy az erdő csodaszép, csodaszép, pompás,
lombsátra csupa zöld élet-zsongás,
s hogy minden levél, fű, fa, virág örömtől ragyog.

Természet

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: tollhegy
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 205
Regisztrált: 1
Kereső robot: 27
Összes: 233
Jelenlévők:
 · Sutyi


Page generated in 0.194 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz